Megtámadott elemző Magyar Péterről: ha nem szedi össze magát, nem lesz kormányváltás
A Tisza Párt szavazóit szólította meg a független politikai elemző, aki szerint senkinek nem fogadott politikai hűséget, így a jövőben is el fogja mondani, mit gondol.
Mint ismert, Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője korábban a Partizánnak adott interjút, egy évvel azután, hogy az első ilyen beszélgetése után országos ismertségre tett szert. Talán ez is közrejátszott abban, hogy nagy volt az elvárás felé, hasonló kaliberű interjú hangozzon el. De ez most egy egészen más hangulatú beszélgetés volt, mely sokkal inkább megosztotta az emberek véleményét, és voltak közben feszültebb pillanatok is, mindkét oldalról. A politikus egyébként a beszélgetés alatt kategorikusan tagadta, hogy bármikor is bennfentes kereskedést végzett volna a tőzsdén.
Ennek kapcsán az Index leközölt egy cikket, ami miatt a Tisza vezetője úgy döntött, hogy jogi útra tereli az ügyet. Továbbra is azt mondja, semmilyen bennfentes kereskedelemben nem volt része, így büntető feljelentést tesz, de nemcsak az említett lap ellen, erről itt írtunk bővebben. Ám az interjú kapcsán Nagy Attila Tibor független politikai elemző is elmondta a véleményét, kritikus észrevételeket fogalmazott meg. Emiatt számos támadás érte, minderre pedig most az érintett is reagált a hivatalos közösségi médiás oldalán.
„Tisztelt tiszások! Számosan csalódtak bennem. Nem ezt várták tőlem. Hiszen én olyan sokat dicsértem Magyar Pétert – hogy tehettem azt, hogy keményen elkezdtem őt kritizálni? Biztosan megvett engem is a Tóni, ugye? Igaz, hogy nem egy alkalommal valóban pozitívan beszéltem és írtam a Tisza Párt elnökéről. Nem vonom vissza az akkori szavaimat, köztük azt sem, miszerint ha valaki egy nulla százalékos pártból közel harminc százalékos képes csinál másfél hónap alatt – mint Magyar Péter tette 2024 tavaszán –, az tud valamit. Nagyon tud” – fogalmazott.
Ugyanakkor emlékeztetett: ő tavaly sem hallgatta el kritikai észrevételeit Magyar ötkertes bulizása kapcsán. „Azt viszont elismerem, hogy az akkori kritikám közel sem keltett olyan nagy figyelmet, mint a mostani. (…) A mostani Partizán-interjút nagy várakozás előzte meg, a tét nagy volt – és bizony, Magyar Péter leszerepelt” – emelte ki az elemző. Mint leszögezte, a hozzászólások sem tudták meggyőzni ennek ellenkezőjéről, még a Tisza Párt elnöke sem, „aki emelt hangnemben próbál a műsorvezető fölé kerülni, aki agresszívé válik, aki csak nehezen tér a lényegre, rossz interjút ad”.
NE HAGYD KI
Nagy Attila Tibor szerint „a bajt tetézte”, hogy nemrég Magyar az M1 riporterének „rettenetesen rossz mondatot mondott arról”, hogy a magyaroknak nincsen köze ahhoz, hogy ő mit csinált öt vagy tíz éve. „Menjetek a francba, semmi közötök hozzá!” – az elemző szerint akár ezt is mondhatta volna Magyar Péter, „de hát, lényegében ezt is mondta”. Véleménye szerint a politikus megajándékozta a Fideszt és Orbán Viktort – áll a független politikai elemző Facebook-oldalán megjelent bejegyzésben, amit az Index szúrt ki.
„Hónapokon át recsegett a fideszes-kormányzati kommunikáció, de most sikerült fogást találniuk Magyaron. Ha Magyar nem szedi össze magát, nem lesz kormányváltás” – figyelmeztetett. Végül Magyar Péter támogatóinak még annyit üzent, érti, hogy fájdalmas és felháborító számukra a következtetése, ám mivel sem a kormányfőnek, sem Magyarnak, sem senki másnak nem fogadott politikai hűséget, a jövőben is el fogja mondani, „ami jó Magyar Péter politizálásában és azt is, ami szerintem rossz. Senkire nem leszek tekintettel”.