Magyar Péter büntető feljelentést tesz az Index ellen
Többek között az Index ellen is büntető feljelentést tett Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője egy cikk miatt.
Magyar Péter legutóbb a Partizánnak adott interjút, egy évvel azután, hogy az első ilyen beszélgetése után országos ismertségre tett szert. Ez most egy egészen más hangulatú beszélgetés volt, mely sokkal inkább megosztotta az emberek véleményét, és voltak közben feszültebb pillanatok is, mindkét oldalról. Deák Dániel politikai elemző szerint a baloldali politikus nagyon gyengén teljesített.
Magyar a beszélgetés alatt kategorikusan tagadta, hogy bármikor is bennfentes kereskedést végzett volna a tőzsdén. Ennek kapcsán az Index leközölt egy cikket, ami miatt a Tisza vezetője úgy döntött, hogy jog útra tereli az ügyet. Továbbra is azt mondja, semmilyen bennfentes kereskedelemben nem volt része, így büntető feljelentést tesz, de nemcsak az Index ellen.
„Az Index című aljas, hazug propaganda lap állításaiból egy szó sem igaz. A cikkben idézett napon nem vettem és nem is adtam el részvényt. Ellentétben a Fidesz számos politikusával és a kitartott propagandistáikkal, én soha nem követtem el tőzsdei bűncselekményt.” – olvasható Magyar Péter bejegyzésében a Facebook oldalán.
Azokkal szemben is feljelentést tesz, akik terjesztik a fentebb említett cikket, bár azt mondja, ez nem vezet majd eredményre. Korábban már számos lap kapcsán fordult a hatóságokhoz, és most is ez a terve.
NE HAGYD KI
„Az Index ellen és a cikket azonnal terjesztő többi propaganda lap ellen sajtó-helyreigazítási pert indítok és büntető feljelentést teszek. Tisztában vagyok vele, hogy a büntetőeljárás nem vezet majd eredményre, mert a Fidesz szándékosan úgy változtatta meg a jogszabályt, hogy a propagandisták akkor se legyenek büntethetők, ha egyértelműen rágalmazást követnek el.”