Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
367,01 Ft
Euró
392,88 Ft
Font
457,06 Ft
Bitcoin
66,998 $

Nagyon súlyos figyelmeztetést kapott Ukrajna az oroszoktól a moszkvai terrortámadás után

Dmitrij Medvegyev nagyon határozottan fogalmazott, és egyértelművé tette, rosszul jár Ukrajna, ha kiderül, hogy ők állnak a moszkvai terrortámadás mögött.

Fotó: Füst gomolyog a Crocus City Hall nevű hangversenyterem felett, amelyben katonai terepruhát viselő fegyveresek tüzet nyitottak Krasznogorszkban 2024. március 22-én. Az épületben tűz ütött ki, a támadásnak halottjai és sebesültjei is vannak. MTI/AP/Gyenyisz Voronyin
Külföld

Kiss László

Szerkesztő

Rendkívül megrázó felvételek láttak napvilágot a Moszkvában végrehajtott terrortámadás után. Döbbenetes, ahogyan a terroristák sorra lőtték le az ártatlan embereket, akik csak szórakozni mentek egy koncertre a több mint 6000 embert befogadó kulturális központba. Már tudni, hogy gyerekek is vannak a sérültek között, míg az áldozatok száma legkevesebb 40 fő.

Lehetséges, hogy ennél többen lesznek, már csak a több mint 100 sérült miatt is. Először csak Moszkvában, majd az egész országban törölték a következő napok tömegrendezvényeit a történtek miatt, ami kapcsán Ukrajna azt állítja, a legkisebb közük sincs a terrortámadáshoz, és az USA is erről szerzett információt. Soron kívül Jelentős bővítés előtt állhat a Samsung gödi akkumulátorgyára

Ugyanakkor az orosz külügyminisztérium azt mondta, ha ez valóban így van, és az USA ennyire biztos ebben, adja át azokat az információkat, amikkel rendelkezik. Ukrajna és Oroszország jelenleg is háborúban áll egymással, míg Putyin ezen a héten védte meg az elnöki székét egy újabb fölényes győzelmet követen.

Rosszul jár Ukrajna, ha ők állnának a támadás mögött

A Sky News azt írja, Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács helyettes vezetője egyértelművé tette, ha bebizonyosodik, hogy Kijev áll a támadás mögött, akkor kíméletlenül megsemmisítik őket. Hangsúlyozta, ebben az esetben minden ilyen embert meg kell találni és kíméletlenül elpusztítani őket, mint a terroristákat. „Beleértve annak az államnak a tisztviselőit is, amelyik ilyen atrocitást követett el.”

Medvegyev megjegyezte, a terroristák csak a megtorló terrorból értenek. Emiatt szerinte semmilyen tárgyalást vagy nyomozás nem segít, ha az erőszakra nem erőszakot alkalmaznak válaszul. Világtapasztalatra hivatkozott, amikor erről beszélt, hozzátéve, a terroristák kiiktatása a megoldás, illetve a családjaikkal szembeni elnyomás.

„Ha bebizonyosodik, hogy a kijevi rezsim terroristáiról van szó, abban az esetben nem lehet másként bánni velük és ideológiai inspirálóikkal.” – mondta annak kapcsán, hogy ha Ukrajna ezért a felelős, kíméletlenül megsemmisítik őket. „Mindannyiukat meg kell találni és kíméletlenül el kell pusztítani őket, mint terroristákat. Beleértve annak az államnak a tisztviselőit is, amelyik ilyen atrocitást hajtott végre.”

Így nullázta le az Arsenal a Chelsea-t a londoni derbin (videó)

A vártnál is simábban hozta az Arsenal a Chelsea elleni londoni derbin, szinte momentuma nem volt a vendégeknek.

Eljárást indított a GVH a City Taxi ellen, a cég félrevezethette az utasokat

Több csúsztatást is felfedezett a GVH a cég kommunikációjában, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt indítottak eljárást.

Számos termék esetében értékesítési tilalmat vezet be az EU

Az Európai Parlament jóváhagyta az új jogszabályt, amely megtiltja a kényszermunkával készült termékek értékesítését, behozatalát és kivitelét az EU-ban.