Mindössze másfél millió forintba kerül a Teslát lepipáló elektromos kisautó

not image

Kulcsár Péter

2021.február.27 - 05:09

A kínai gyártmányú, elérhető árú kompakt elektromos jármű a távol-keleti országban megelőzte a Tesla eladásait.

A Hong Guang Mini EV néven futó autót a General Motors és a SAIC Motors közös projektje keretében alkották meg. Az elektromos gépjármű piacra dobását követő néhány hétben a Teslát kétszeresen felülmúlták az eladások, ami még a szakértőket is meglepte.

A 4 500 amerikai dollárt kóstáló alapmodell korántsem tökéletes, ugyanis hiányzik belőle többek közt a légkondicionáló berendezés is, amelynek beszereléséért további 500 dollárt kell fizetni. További hátulütője, hogy mindössze 100 km/h-ás végsebességre képes, egyetlen töltéssel pedig csupán 170 kilométert tud megtenni a négyszemélyes kiskocsi.

Annak ellenére, hogy a sanghaji üzemben gyártott Tesla Model 3 39 ezer dolláros kezdőáron vásárolható meg, Kínában éveken keresztül vezette az elektromos autók eladási listáit.

A Hong Guang Mini EV azonban átvette az első helyet a luxusszedántól azután, hogy a kínai szabályozóbizottságok a Tesla minőség-ellenőrzési folyamatait hiányosnak minősítették, melynek apropóján vizsgálatokat rendeltek el a sanghaji gyárban.

A BBC értesülései szerint a kompakt kisautó már a második legeladottabb elektromos járműnek számít az egész világon a Tesla Model 3 mögött.

A Hong Guang Mini EV példája mutatja, mekkora igény lenne egy olcsóbb, kompaktabb, sokkal zöldebb járműre, amit azok is megengedhetnének maguknak, akiknek nincs pénzük arra, hogy kidobjanak több tízezer dollárt az ablakon egy luxusautóért.