Miért sósak a tengerek és az óceánok?
Ha már jártunk valaha is tengerparton, és megmártóztunk a csodaszép világoskék vízben, felmerülhetett bennünk a kérdés – vajon mitől is van sós íze?
Ha már jártunk valaha is tengerparton, és megmártóztunk a csodaszép világoskék vízben, felmerülhetett bennünk a kérdés – vajon mitől is van sós íze?
Habár a tengerparti nyaralások általában mindannyiunkban életre szóló élményt jelentenek, sokunk számára furcsaságnak tűnhet elsőre, hogy fürdés közben meg kell küzdeni az elviselhetetlen sós ízzel.
Az óceánok sóssága miatt különítjük el őket földrajzi szempontból a tavaktól és a folyóktól – de pontosan miért van ez így?
Ahhoz, hogy megértsük, miért sósak a tengerek, elsősorban tisztában kell lennünk azzal, honnan is ered ez a vegyület. Kémiai szempontból a só két hatalmas, ellenkező töltéssel rendelkező ionból áll. Ha egy atomban több proton van, mint elektron, akkor pozitív töltésű ionná, vagyis kationná változik; ha viszont több elektron van az atomban, mint proton, akkor negatív ionná, azaz anionná alakul. Az ellenkező töltésű ionok egymáshoz vonzódnak, ezáltal alakítják ki a molekulákat.
A konyhasó kémiai összetétele nátrium-klorid, amelyben a nátrium pozitív ionként, a klór pedig negatív töltésű anionként szerepel. A tenger sótartalmáért is nagy részben a nátrium-klorid felelős, viszont rajta kívül még egy csomó másik vegyülettel találkozhatunk az óceánok vizében.
Dr. Morgan Raven, a Kaliforniai Egyetem organikus geokémikus és geobiológus adjunktusa a Mental Floss magazin felkeresésére elmondta,
„Az ócéanokban lévő só nem csupán nátrium és klór, hanem rengeteg más ion, mint például magnézium és kalcium keveréke, amelyek valójában szárazföldi kőzetekből származnak.”
Az óceán sóinak nagy része tehát kövekből eredeztethető. Az esőcseppekben található oldott szén-dioxidnak köszönhetően esőzések során ezek a kövek és sziklák erodálódnak. Az így kioldódott ásványok a patakokba és a folyókba kerülnek, melyek egészen a tengerekig és óceánokig szállítják őket, ahol végül lerakódnak.
Az óceánok vizében lévő ionok 85 százaléka nátrium és klorid, míg nagyjából 10 százalékot tesznek ki a különféle szulfátok, illetve a magnézium.
Meglepő módon nem marad az összes só az óceánokban, ugyanis egy életfenntartó anyagról beszélünk, amit a tengeri állatok előszeretettel fogyasztanak. Mivel a felszínen állandó utánpótlás keletkezik a kőzetekből, ezért attól nem kell tartani, hogy hirtelen elfogyna az összes só a tengerek vizéből.
Mindezeken kívül nemcsak a szárazföldről, hanem az úgynevezett hidrotermális kürtőkből szintén nagy mennyiségű só származik. Ezeket a mélytengeri nyílásokat az alattuk elterülő magma melegíti fel; az ezáltal kialakuló áramlatok elég forróvá tudnak válni ahhoz, hogy a közelében található kőzeteket és ásványokat lebontsák, a reakciók nyomán így további só oldódhat az óceánokba.
Mindegyik tenger tehát sós, viszont a sótartalom mértéke régiónként változó:
„Azért szeretik az óceánkutatók folyamatosan vizsgálni a tengereket, mivel a sótartalmuk változásáért főként az óceánfenék és az óceánfelszín a felelős. Példának okáért kiemelném a Földközi-tengert, ami sokkal sósabb az egyenlítői Csendes-óceánnál, mivel száraz éghajlat mellett felgyorsul a párolgás, ezáltal megemelkedik a só koncentrációja, míg az egyenlítői heves esőzések feloldják azt.”
Az óceánokon és tengereken kívül az édesvizekben, úgymint a tavakban és a folyókban is rengeteg só lehet, mivel ahogyan azt már korábban említettük, ezek a folyamok szállítják a kőzetrétegből feloldódó ásványokat a tengerekhez. Azért nem érezhetjük az édesvizek sósságát, mert az eső és az erős áramlatok ezt lényegében megszüntetik.
