Megmérgezhettek egy orosz ellenzéki politikust
Egy szibériai kórházba került csütörtökön Alekszej Navalnyij orosz ellenzéki politikus, miután megivott egy pohár teát, amit a szóvivője szerint méreggel tehettek tele.
Egy szibériai kórházba került csütörtökön Alekszej Navalnyij orosz ellenzéki politikus, miután megivott egy pohár teát, amit a szóvivője szerint méreggel tehettek tele.
Navalnyij hosszú ideje nagyon éles kritikusa Vlagymir Putyin orosz elnöknek, aki szerda reggel kezdte rosszul érezni magát, amikor repülővel Moszkvába tartott a szibériai Tomszkból. A repülőnek kényszerleszállást kellett végrehajtania Omszkban, ezt követően Navalnyijt hordágyon vitték le a gépről.
Az ellenzéki politikus szóvivője arról számolt be, hogy azóta kórházba szállították, és egy omszki kórház intenzívosztályán ápolják, ahol mesterséges lélegeztetésben részesítik. Azt feltételezik, hogy a férfit megmérgezhették, ugyanis az a tea volt az egyetlen dolog az ominózus reggel, amit ivott. Ennek kapcsán az orvosok is ellentétes információkat közöltek, először azt mondták, stabil az állapota, majd bejelentették, hogy az életéért küzdenek.
Ne hagyd ki:
Nem ez volna az első alkalom, hogy a Kreml a mérgezés gyanújába keveredik ellenzéki politikusok kapcsán, 2006-ban Alekszandr Litvinyenko vesztette életét Londonban, miután a teájába radioaktív anyagot, polónium-210-et tettek. A korábbi kettős ügynököt, Szergej Szkripált pedig szintén mérgezés érte még 2018-ben, egy idegméreg végzett az életével.
A Kreml természetesen mindent tagadott a mérgezésre vonatkozóan, azt is megjegyezték, hogy ez csak oroszellenes propaganda. A regionális egészségügyi minisztérium szóvivője ugyanakkor megerősítette, Navalnyij életveszélyes állapotban van, és az orvosok jelenleg is azon dolgoznak, hogy stabilizálják az állapot.
Navalnyijnak egyébként hosszú „bűnlajstroma” van a Kreml szemében, a 44 éves ügyvéd ugyanis egy korrupció ellenes aktivista, aki már számos alkalommal börtönbe került, amiért kormányellenes tüntetéseket szervezett, olyan is előfordult, hogy az utcán támadták meg kormánypárti aktivisták. Számos korrupciós ügyet derített már fel magas rangú hivatalnokokról, amit több millió embernek juttatott már el.
Egy repülőn utazó szemtanú beszámolója szerint Navalnyij hirtelen nagyon rosszul kezdte érezni magát, kiment a vécére, de onnan egyszerűen nem tudott szabadulni, az utas beszámolója szerint „ordított a fájdalomtól”. A teát a tomszki reptér egyik kávézójában itta, feltehetően itt keverték bele a mérget, ha ténylegesen erről van szó.
Ne hagyd ki: