Clouds
21 Budapest
Dollár
345,38 Ft
Euró
370,54 Ft
Font
432,02 Ft
Bitcoin
26,936 $

Biztos BL-résztvevő a Manchester United, a Liverpool nem lesz ott

Fotó: EPA/PETER POWELL
Sport
not image

Hujber Dávid

Szerkesztő

A Manchester United biztos BL-indulóvá vált a Chelsea legyőzésével, míg a Liverpool nem lesz ott a legrangosabb európai kupasorozatban.

A mérkőzést megelőzően a Manchester United jó esélyekkel pályázott a 3 pontra, még akkor is, ha az utóbbi hetekben formán kívül játszanak, részben a sérüléshullám miatt. Ugyan a Chelsea nemrég még Bajnokok Ligáját nyert, az aktuális szezonban teljesen esélytelenek.

Soron kívül Eddig 425 897-en kapták meg a negyedik covid elleni oltásukat Magyarországon

Potter kirúgása után tovább gyengült a csapat, Lampard vezetésével szinte csak vereségük van, és még csak az Európa-ligában sem lesznek ott a következő idényben. Lampard igyekszik pozitív maradni, de ő is érzi, hogy ez nagyon kevés.

Az Unitednek mindössze 1 pontra volt szüksége ahhoz, hogy biztosítsa a BL-indulását, és mindezt az Old Traffordon vihették véghez. Ez többeknek rossz hírt jelentett, elsősorban a Liverpoolnak, akik így már biztosan nem lesznek BL-indulók.

A csapat legjobbja, Casemiro már a 6. percben megszerezte a vezetést Eriksen passzából, majd jött a távozás előtt álló Martial, aki Sancho passzát értékesítette, közvetlen az első félidő lefújása előtt, így már 2-0 volt az állás.

A második félidőben is kétszer köszönt be az United – először Fernandes révén büntetőből a 73. percben, míg pár perccel ezután Rashford tette meg ugyanezt akcióból. A Chelsea végül csak szépíteni tudott Felix góljával a rendes játékidő utolsó pillanatiban.