A Manchester City, a Chelsea és az Arsenal is pályára lép szombaton
Számos mérkőzést rendeznek szombaton az angol bajnokságban, míg vasárnap jön a nagy rangadó a Liverpool otthonában a Manchester United ellen.
13 óra 30 perctől veszi kezdetét a Tottenham-Newcastle angol bajnoki mérkőzés, aminek a vendégek a fő esélyesei, miután a Spurs fennállása egyik legrosszabb formájában van. Ha így folytatják tovább, minden esélyük elszáll a kupaindulásra.
A Chelsea sem lehet boldog, katasztrofálisan zárták az évet, pedig előtte nagy sorozatot futottak, csak úgy halmozták a győzelmeket. Legutóbb december közepén győztek az angol bajnokságban, majd az azt követő három mérkőzésen 1 pontot gyűjtöttek, az Everton pályáján. A Crystal Palace otthonában sem lesz könnyű dolguk, nehéz mérkőzésre számíthatnak.
A Manchester City ugyancsak formán kívül van, a címvédő a West Ham Unitedet fogadja, akiket tavaly év végén a Liverpool szabályosan kiütött. Papíron Guardiola csapatának nem kellene gondot okoznia ez a mérkőzés, addig az Arsenal a veszélyes Brightontól próbálhatja meg elhozni a 3 pontot.
13 óra 20 perctől adja a Spíler 1 TV a Tottenham meccsét, majd 15 óra 50 perctől a Manchester Cityét. Azok, akik az Arsenal mérkőzésére kíváncsiak, 18 óra 20 perctől kapcsoljanak a sportcsatornára. A Chelsea mérkőzését pedig az Match4 adja 16 órától.