Videón a Manchester City 3-1-es győzelme az Aston Villa ellen
A Manchester City ezúttal begyűjtötte a három pontot, amire nagyon nagy szükségük volt, miután legutóbb ez nem sikerült, és ismét botlott a listavezető Arsenal.
A listavezető Arsenal szép lassan elherdálhatja az előnyét, de szerencséjükre a Manchester City és a Manchester United sem tudott mindig élni a lehetőségekkel. Az Arsenal az Everton ellen elszenvedett váratlan vereség után a Brentford ellen sem hozták a három pontot.
Ezzel szemben a két manchesteri csapat hozta a kötelezőt, így rögtön két ponttal közelebb kerültek. A Vörös Ördögök egészen a végére hagyták, hogy eldöntsék a kérdést a Leeds otthonában, miközben Rashford megint betalált.
A City simábban verte az ellenfelét hazai pályán, az Aston Villának csak egy szépítésre futotta, ahol nemrég még Gerrard volt az edző. A Liverpool legendája hamarosan visszatérhet, csak épp az egyik riválisnál,.
A Manchester City hamar megnyitotta a gólcsapokat, Rodri már a 4. percben eredményes volt Mahrez révén. Ezt követően jött egy nagyobb csend, majd a 39. percben Gundogan megduplázta az előnyt Haaland passzával.
Mahrez, az első gól előkészítője gólt is szerzett az első félidőben, annak legvégén. Büntetőből tehette ezt meg, amivel már 3-0-ra vezetett a címvédő, és ugyan Watkins szépített a 61. percben, ez többre nem volt elég. A City 48 pontos jelenleg 22 lejátszott mérkőzést követően, míg az Arsenal 21 meccs után 51 egységet számol az élen.