Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
63,656 $

A magyar határ mentén tesztelték a világ első repülő autóját

Az AirCar nevű találmánnyal 35 perces tesztrepülést hajtottak végre Szlovákiában.

Klein Vision
Egészség/Életmód

Kulcsár Péter

Szerkesztő
TÉMÁK

Az ATV hírportál által a BBC alapján közölt riportjából kiderült, a járművet megálmodó Stefan Klein professzor szerint 1000 kilométert képes repülni a jármű, 2500 méterig tud emelkedni, miközben 40 órán át tud üzemelni.

Az átalakuláshoz földi autóból repülővé 2 perc és 15 másodperc szükséges. A megalkotója egyébként saját maga próbálta ki a repülő autót, és 170 km/h-ás sebességet sikerült elérnie vele, elmondása szerint kellemes élmény volt a kaland. Soron kívül Kizuhant az ötödik emeletről egy kisgyermek Csepelen

A jármű pilótafülkéjében összesen két ember fér el, teherbírását pedig 200 kilogrammban állapították meg, ám függőlegesen még nem tud felemelkedni és leszállni magától, kifutó kell hozzá.

A Nyugat-Angliai Egyetem korábbi kutatója, dr. Stephen Wright elmondta, az autó lényegében a Bugatti Veyron és a Cesna 172 szerelemgyereke:

„Meg kell, hogy mondjam, nagyon jól néz ki, de vagy száz kérdésem lenne az engedélyezésével kapcsolatban.”

Wright szerint arra, hogy egy repülő járművet elkészítsenek, sokan képesek, a legnagyobb kihívást viszont az jelenti, hogy miként alkossanak meg egy olyat, ami több ezer órán keresztül tud repülni bármiféle gond nélkül.