Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Lázár János: Magyarországon a szerelem szabad, a Pride a sok

Úgy véli, hogy a Pride-nak semmi köze a szerelemhez.

Lázár János: Magyarországon a szerelem szabad, a Pride a sokFotó: MTI/Mészáros János
Belpolitika
Author image

Koós Alexandra

Szerkesztő

„A helyzet izgalmas és érdekes” – fogalmazott Lázár János építési és közlekedési miniszter a 2026-os választásokkal kapcsolatban. Mint mondta, érezhető, hogy „új helyzet van” nyugaton és Magyarországon is. Értékelése szerint „egy izgalmas versenyhelyzet, amiben a Fidesznek fel kell venni a kesztyűt”, és újra azt hangoztatta, amit korábban is, hogy a kormánypártoknak az utcáról és alulról kell győzni, mert „fölülről nem lehet választást nyerni”.

Ezt követően egy új KRESZ-szabályozás bevezetéséről, az ellenzék füstgyertyázós parlamenti akciójáról is. Előbbit szükségesnek tartja, utóbbit ellenzi a miniszter, ugyanakkor kicsit méltatta is a dolgot. Szerinte vagány és becsülendő, ha az ember kiáll a saját igaza vagy véleménye mellett, mint hogyha sunnyog. „Ezek a gyerekek – teljesen helytelenül ugyan – csinálták a cirkuszt a parlamentben meg a Margit hídon, de legalább van egy álláspontjuk” – mondta.

„És vállalják, miközben a legnagyobb slim fit celeb sunnyog a tekintetben, hogy a Pride-ot most támogatja vagy sem” – utalt itt Magyar Péterre, a Tisza Párt vezetőjére. A Bayer Show legutóbbi adásában – melyből a Magyar Hang szemlézett – Lázár János a Pride kapcsán is elmondta a véleményét. „Magyarországon a szerelem szabad, a Pride a sok. Mi soha nem avatkozunk bele abba Fideszként, fideszes politikusként, megválasztott országgyűlési képviselőként, vagy kormányzatként, hogy ki kit szeret” – szögezte le.

Ezután azzal folytatta: „Mindenki azt szeret, akit akar, és mindenki úgy szereti, ahogy akarja, mi ebben nem szólunk bele, és nem folyunk bele. De a Pride-nak semmi köze a szerelemhez, időnként azt gondolom, ahhoz sem, hogy ki minek vallja magát. A Pride az egy közterületi reklám”. Majd párhuzamot vont a dohányzás reklámozása és a Pride között: „Magyarországon dohányozni szabad, de a dohányzást reklámozni nem szabad. Miért? Mert védjük a gyerekeinket a dohányzástól”.


Mint azt már megírtuk, éles kritikát fogalmazott meg Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester Karácsony Gergely főpolgármesterrel szemben, miután Pride-dal kapcsolatos előterjesztéseit nem tűzték napirendre a következő fővárosi közgyűlésen. Továbbá arra is kitértünk, hogy a Momentum Mozgalom egyenesen követeli a társadalmi szinten is rendkívül megosztott Pride megtartását, ami egyre nagyobb feszültséget generál ebben a helyzetben.