Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,53 Ft
Euró
394,70 Ft
Font
461,80 Ft
Bitcoin
70,545 $

Közel 5 millió embert tesztelt Kína az egyik városában: megvannak az eredmények

A 5 milliós tömeges tesztelés után még 200 új esetről sem lehetett beszámolni, ami azt jelenti, hogy sikeres volt a kínai akció.

Külföld

A T-800-as

Szerkesztő

A közel 5 milliós tömeges tesztelés után még 200 új esetről sem lehetett beszámolni, ami azt jelenti, hogy sikeres volt a kínai akció.

A liner.hu korábban már beszámolhatott arról, hogy Hszincsiangban több millió embert fognak tesztelni egy helyi fertőzés miatt. A kormány nagyon szigorúan veszi ezeket az eseteket, és ez már nem az első olyan folyamat, melynek részeként több millió embert tesztelnek. Soron kívül Hajdú Péter: sajnálom, hogy Varga Judit magánéletéből szappanopera lett

Mindezt pár nap leforgása alatt képesek megtenni, amihez az erőforrások mellett az emberek komoly fegyelmezettsége is elengedhetetlen. A távoli nyugati Hszincsiang régiójában közel 5 millió embert teszteltek. Magyarországon jelenleg 73 óvodában tartanak rendkívüli szünetet

A CNN szerint 183 COVID-19 betegről számoltak be, miután kedden befejezték a tömeges tesztelési programot. Ebből a 183 főből csak 22 beteg esetében lehetett tapasztalni tünetet, míg 161 ember tünetmentes maradt.

A hatóságok a napokban fejezték be a 4.74 millió ember tömeges tesztprogramjukat Kashgar városában. Erről a Hszincsiang Egészségügyi Bizottság számolt be a hivatalos közleményében. A program azután vette kezdetét, hogy azonosítottak egy tünetmentes esetet a hétvégén.

Koronavírus – megteltek a kórházak, az orvosok azonnali lezárást követelnek Milánóban és Nápolyban

A páciens egy 17 éves lány volt, aki Kashgar egyik falújában él. Láza nem volt, és még csak köhögni sem köhögött. A COVID-19 tesztje azonban pozitív eredményt mutatott.

Öt hónap után megállapodtak a béremelésről a kecskeméti Mercedesnél

Tizenöt tárgyalási forduló után döntöttek az egyoldalú bérfejlesztésről.

Közös oktatókampányt indít a Liverpool és a Manchester United

A két klub kezdeményezése hiánypótló, célja pedig, hogy visszaszorítsák a szurkolók tragédiák kapcsán történő minősíthetetlen skandálásait.

Völner-Schadl-ügy: tanúként hallgatták ki Varga Juditot

Tájékoztatás az úgynevezett Völner–Schadl-ügy nyomozásáról – ezzel a címmel hirdetett sajtótájékoztatót csütörtök délelőttre a Központi Nyomozó Főügyészség.