Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,83 Ft
Euró
389,13 Ft
Font
452,57 Ft
Bitcoin
63,196 $

Japán szerint soha nem volt ilyen veszélyes Észak-Korea, mint most

Japán aggodalmát fejezte ki Kína hadserege, valamint Észak-Korea miatt, mely szerintük minden eddiginél nagyobb fenyegetést jelent.

Fotó: EPA/JEON HEON-KYUN
Ázsia

Hujber Dávid

Szerkesztő

Észak-Korea folytatja az illegális rakétakilövéseit, amiket üzenetnek szánnak az USA és Dél-Korea, valamint a szövetségeseik számára, akik a térségben tevékenykednek. Számos rakétakilövésen vannak túl, melyek miatt Japán is aggodalmát fejezte ki.

A Kim Dzsongun vezette Észak-Korea legutóbb egy nagyszabású katonai parádén mutatta be a legmodernebb halálos fegyvereit, amiket Kína és Oroszország küldöttsége testközelből nézhetett meg. Soron kívül 400 fős küldöttséggel érkezik a kínai elnök, aki miatt a légteret is lezárhatják

Japán védelmi minisztériuma a katonai kiadások növelése mellett érvelt, mivel szerintük a világ a válság új korszakába lépett. Az éves védelmi dokumentumban az olvasható, hogy Japán aggódik Kína hadserege, illetve amiatt, hogy egyre szorosabbra fűzi katonai kapcsolatát Oroszországgal, miközben igényt tarthat Tajvan területeire.

Kína és Észak-Korea is aggodalmat kelt

Emiatt jelentős mértékben akarják növelni a katonai beruházásaikat, hogy még nagyobb védelemmel rendelkezzenek. Észak-Korea szintén a fő témák között szerepelt, akiket fontos problémaként ábrázoltak.

A dokumentumban az áll, hogy Japán szerint Észak-Korea katonai tevékenysége minden eddiginél súlyosabb és közvetlenebb fenyegetést jelent az ország nemzetbiztonságára. Úgy vélik, Észak-Korea képes arra, hogy ballisztikus rakétára szerelt nukleáris fegyverekkel támadja meg Japánt.

Az 510 oldalas jelentés szerint Kína, Oroszország és Észak-Korea hozzájárul a második világháború vége óta a legsúlyosabb és legösszetettebb biztonsági környezet kialakulásához. Komolyan aggódik Japán emiatt, és szerintük nemcsak nekik, hanem a nemzetközi közösségi számára is példátlan, a legnagyobb stratégiai kihívást jelent a helyzet.

A jelentésben arra is felhívták a figyelmet, hogy 2019 óta Kína és Oroszország legalább öt közös bombázórepülést hajtott végre, köztük novemberben. A dokumentumban leírtak szerint Kína 2035-re 1500 nukleáris robbanófejjel fog rendelkezni – írja a CNA.

Japán évtizedek óta a GDP körülbelül 1%-át fordítja katonai kiadásokra, de tavaly év végén a kormány jóváhagyta azt a tervet, hogy a védelmi kiadásokat a 2027-es pénzügyi évre 2%-ra növeljék, ami közel 80 milliárd dollárnak megfelelő jent jelent.