Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Észak-Korea ezúttal két ballisztikus rakétát indított

Phenjan arra válaszul hajtott végre két tiltott rakétaindítást, hogy az Egyesült Államok nukleáris meghajtású tengeralattjárója megérkezett egy dél-koreai haditengerészeti támaszpontra.

...svg content...Fotó: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun
Ázsia
Author image

Borbély Fanni

Szerkesztő

A Reuters a japán védelmi minisztérium jelentése nyomán erősítette meg, hogy Észak-Korea két rakétát is indított, melyekről úgy vélik, ballisztikus rakéták voltak. A japán média egy japán kormányzati forrásra hivatkozva azt közölte, hogy több rakétát is kilőhettek.

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, szinte napról napra növekszik a feszültség Észak-Korea és az Egyesült Államok között, mivel utóbbi Dél-Koreával együttműködve erősíti jelenlétét a térségben válaszul Phenjan sorozatos tiltott rakétaindításaira és nukleáris fenyegetéseire.

Az Egyesült Államok a közelmúltban több katonai eszközt is telepített a térségben, mire Észak-Korea dühvel reagált, mondván, ezek a telepítések okot adhatnak Phenjannak arra, hogy „megelőző nukleáris csapást hajtsanak végre”.

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, korábban hétfőn Észak-Korea több cirkálórakétát is indított, ezt is válaszul arra, hogy az 1980-as évek óta először érkezett nukleáris fegyverzettel felszerelt amerikai tengeralattjáró egy dél-koreai kikötőbe.

Az Észak-Korea és az Egyesült Államok között egyre mélyülő feszültségek feloldására jelenleg nincs kilátás, főként annak fényében, hogy a múlt hét folyamán egy amerikai katona illegálisan átszaladt a határon Észak-Koreába, s azóta sem tudni semmit róla.

Zelenszkij szerint Putyin fél tőle

Zelenszkij szerint Putyin fél tőle

Az ukrán elnök szerint Vlagyimir Putyin egyszerűen fél vele négyszemközt tárgyalni, amire minden bizonnyal meglesz az oroszok reakciója.

Szoboszlai Dominik megint gólt lőtt, döntős a Liverpool a Ligakupában

Szoboszlai Dominik két gólt is szerzett a Tottenham elleni elődöntő visszavágóján, de csak az egyik találatát adták meg, az elsőt les révén annullálták.