Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Argentínába akarhatott menekülni a volt brazil elnök, Jair Bolsonaro – 40 év börtönt is kaphat

Argentínába akarhatott menekülni a volt brazil elnök, Jair Bolsonaro – 40 év börtönt is kaphat

Argentínába akarhatott menekülni a volt brazil elnök, Jair Bolsonaro – 40 év börtönt is kaphat
Shutterstock

A brazil politikai életet továbbra is alapjaiban rengeti meg Jair Bolsonaro volt államfő ügye, aki ellen a hatóságok 2024 óta folytatnak vizsgálatot az államcsíny-kísérlettel kapcsolatban.

A szerdán nyilvánosságra hozott rendőrségi dokumentumok szerint a volt elnök komolyan mérlegelte, hogy elhagyja Brazíliát, és politikai menedékjogot kér Argentínától. A szövetségi rendőrség állítása szerint Bolsonaro mobiltelefonján olyan üzeneteket találtak, amelyek „arra utaltak, hogy az egykori elnök egy időben Argentínába akart menekülni, és menedékjogot kérni Javier Milei argentin elnöktől”. A hatósági közlés alapján az erről szóló levél 2024 februárjában volt elmentve a készüléken, néhány nappal azután, hogy a nyomozók elkobozták Bolsonaro útlevelét.

A cikk a videó után folytatódik

A nyomozók ugyanakkor kiemelték, „nem egyértelmű, a menedékjogi kérelem ténylegesen elküldésre került-e”, mivel az argentin elnöki hivatal nem reagált a megkeresésekre.

A vádemelés hátterében

Az Al Jazeera tudósítása szerint a most nyilvánosságra hozott menedékjogi levél része annak a záró rendőrségi jelentésnek, amely hivatalosan is azzal vádolja Bolsonarót, illetve Egyesült Államokban élő fiát, Eduardót, hogy megpróbálták befolyásolni a volt államfő elleni eljárást. A dokumentum szerint a cél az volt, hogy megnehezítsék, illetve elodázzák a bírósági folyamatot.

A rendőrség szerint a volt elnök „az igazságszolgáltatási eljárásban történő kényszerítés” és a „demokratikus jogállam eltörlése” miatt is felelősségre vonható. A két vádpontért együttesen akár 12 év börtönbüntetés is kiszabható.

A bírósági tárgyalás szeptember 2-án veszi kezdetét, ahol Bolsonaro akár 40 év szabadságvesztést is kaphat, amennyiben bűnösnek találják a 2022-es, Luiz Inácio Lula da Silva elleni puccskísérlet megszervezésében.

Felvételek és politikai nyomásgyakorlás

A brazil O Dia napilap közlése szerint a nyomozás során lefoglalt eszközökön olyan felvételek is előkerültek, amelyek „a hatóságok megfélemlítésére és a demokrácia elleni nyomozás előrehaladásának akadályozására irányuló kísérleteket mutattak, beleértve a külső befolyás érvényesítésének szándékát is”.

Bolsonaro augusztus eleje óta házi őrizetben van, és következetesen tagadja, hogy bármi köze lenne a puccskísérlethez. Szövetségese, Trump elnök azonban kijelentette: „boszorkányüldözésről” van szó.

Eduardo Bolsonaro, aki idén márciusban lemondott képviselői mandátumáról, az Egyesült Államokba költözött, ahol lobbitevékenységet folytat apja érdekében, és a Trump-adminisztráció közbelépését sürgeti. A nyomásgyakorlás részben eredményesnek bizonyult: az Egyesült Államok szankciókat vezetett be a brazil bírósági tisztviselőkkel szemben, továbbá „súlyos büntetőintézkedésként” 50 százalékos vámtarifát vetett ki számos brazil exportra. Trump indoklása szerint mindez „szorosan összefügg Bolsonaro perével”.