Brazília volt elnökét, Jair Bolsonarót bűnösnek találta az ország legfelsőbb bírósága katonai puccs kitervelésében, amelynek célja az volt, hogy a 2022-es választási veresége után is hatalmon maradjon.
Az öttagú testületből hárman a 70 éves politikus bűnösségére szavaztak, egy bíró felmentette, míg az utolsó bíró még nem adta le a voksát – a többségi döntés azonban már most elegendő az elmarasztaláshoz.
A bíróság megállapítása szerint Bolsonaro összeesküvést vezetett, amely ugyan nem tudott elegendő katonai támogatást szerezni a végrehajtáshoz, de végül a 2023. január 8-i eseményekhez vezetett, amikor hívei megrohamozták a kormányzati épületeket Brazíliavárosban.
A döntés értelmében a volt államfő akár évtizedekre is börtönbe kerülhet. Az ítélethirdetés pénteken várható. A bíróság indoklása szerint a puccs terve szorosan összefüggött azzal, hogy Bolsonaro 2022-ben alulmaradt baloldali riválisával, Luiz Inácio Lula da Silvával szemben, és a hatalom megtartása érdekében kész volt a demokratikus rend megdöntésére – jelenti a BBC.
A vádirat szerint a katonai vezetés bevonására tett kísérletek kudarcot vallottak, de a politikai feszültség és a választási eredmények megkérdőjelezése közvetlenül hozzájárult a januári zavargásokhoz. A bíróság hangsúlyozta: a történtek súlyosan sértették Brazília demokratikus intézményeit, és példát kell statuálni annak érdekében, hogy hasonló kísérletek ne ismétlődhessenek meg.
NE HAGYD KI
Kövess minket a Google-ben
Legyen a Liner a követett forrásod
Jelöld be a Linert követett forrásként a Google-ben.



