Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Kiszivárgott Irán Izrael elleni kegyetlen terve

Kiszivárgott Irán Izrael elleni kegyetlen terve

Kiszivárgott Irán Izrael elleni kegyetlen terve
Unsplash/Timon Studler

Az izraeli hadsereg (IDF) egy nemrég kiadott hivatalos közleményben azt állítja, Irán "konkrét tervet dolgozott ki Izrael megsemmisítésére", mely több fronton indított szárazföldi offenzívát is magában foglalt volna.

„Irán egyidejű, több frontos szárazföldi támadásra készült Izrael ellen” – olvasható az IDF közleményében, ami szerint a perzsa állam egy „A Zsidó Állam Megsemmisítése Terv” nevű hadműveleten dolgozott. A dokumentumban az izraeli hadsereg arra is kitér, hogy Irán „tízezrével gyárt rakétákat és pilóta nélküli repülőgépeket (UAV), miközben folytatja törekvéseit nukleáris fegyverek megszerzésére”.

A kommüniké szerint a zsidó állam hírszerző szervei „hatalmas mennyiségű információ elemzésével” jutottak arra a következtetésre, hogy „az iráni rezsim szoros koordinációt folytat a Hamász és a Hezbollah vezetőivel”, és céljuk, hogy újrafegyverezzék ezeket a terrorszervezeteket. „Az izraeli hadsereg köteles megvédeni az ország polgárait, és ezt továbbra is meg fogja tenni.”

Az események gyorsan eszkalálódtak, izraeli vadászgépek csapásokat mértek iráni célpontokra, és ezzel egy időben Benjamin Netanjahu miniszterelnök videóüzenetben jelentette be az új katonai művelet elindítását. „Pillanatokkal ezelőtt Izrael elindította az Oroszlán Felemelkedése Hadműveletet, egy célzott katonai akciót, aminek célja az Iránból érkező fenyegetés visszaszorítása. Ez az akció addig fog tartani, amíg szükséges, hogy eltávolítsuk ezt a fenyegetést.”

Rendkívüli állapotot hirdettek Izraelben

Az izraeli kormány közölte, a hadművelet során nukleáris létesítményeket, ballisztikus rakétákat előállító gyárakat és katonai parancsnokokat vettek célba. Céljuk, hogy meggátolják Teheránt az atombomba megszerzésében. Hat iráni atomtudóst már ki is iktattak, akik igen komoly nevek voltak a szakmában. Irán sem várt sokat a válasszal, és szinte azonnal megtorlásba kezdtek.

A kialakult feszültségek miatt rendkívüli állapotot hirdettek Izraelben, mivel további megtorlásra számítanak. Az elmúlt órában Irán több mint száz drótot indított el Izrael irányába, és lehetséges, hogy ez csak a kezdet. A közlemények tartalma és a katonai lépések azt jelzik, hogy a közel-keleti térség egy újabb, komolyabb konfliktus felé sodródik.

Az Al Jazeera azt írja, Irán szerint Izrael pénteki támadásai, amik során a natanzi nukleáris létesítmény is megrongálódott, alátámasztják, hogy folytatniuk kell az urándúsítási és rakétafejlesztési programokat. „Egy ilyen ragadozó rezsimhez csak a hatalom nyelvén szabad beszélni” – fogalmazott az iráni kormány közleményében Izraelre utalva. „A világ most már jobban megérti, hogy Irán ragaszkodik a dúsításhoz, a nukleáris technológiához és a rakétahatalomhoz való jogához”.