Magyarország gyógyszerszállítmányokat indít útnak, élelmiszert, sátrakat és higéniai eszközöket küldenek, és segítenek a a helyi katolikus közösségnek is.
Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs mai sajtótájékoztatója során fogalmazott úgy, hogy a magas vérnyomásos betegek esetében sokkal súlyosabb a betegség lefolyása, így nagyobb kockázatnak vannak kitéve
Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter egy Facebook-posztban üzent mindenkinek, hogy a járvány legyőzése érdekében tartsuk be a járványügyi szabályokat
Péntekhez hasonlóan ismét ezer fölötti új koronavírus-fertőzöttet vettek nyilvántartásba az egészségügyi hatóságok Magyarországon október első hétvégéjének reggelén.
Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor egy újabb nagyon fontos bejelentést tett, ezúttal a szombati napon.
Miközben elkezdődött a favipiravir hatóanyaggal rendelkező gyógyszer klinikai tesztelése itthon, addig egyes középsúlyos állapotú COVID-19 páciensek már megkaphatták az ígéretesnek tűnő szert.
A friss bejelentés szerint állami támogatásból újulhat meg a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet.
A Napi.hu hírportál által megrendelt közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a magyar állampolgárok egyharmada úgy gondolja, a döntéshozók urai a helyzetnek és kordában tartják a pandémiát.
Ismételten emelkedett az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma az országban, mint ahogy az elhunytak száma is tovább növekedett az elmúlt 24 órában.
Az operatív törzs legutóbbi sajtótájékoztatóján többek között az is kiderült, hogy hányan fertőződtek meg a járvány kezdete óta Magyarországon az egészségügyi dolgozók közül, akik közül közel 500-an aktív fertőzöttek .
A szennyvíztelepekből összegyűjtött minták alapján viszonylag pontosan előrejelezhető, hazánk mely régióiban bukkanhatnak fel legnagyobb számban a fertőzöttek a közeljövőben.