A 34 éves férfi rendőrök ellen készült támadásra augusztus 20-án, az állami ünnepnapon, de az akcióját nem tudta végrehajtani.
November utolsó napján sem csillapodott a koronavírus-pandémia intenzitása, ami annak a jele, hogy a második hullám nem vett vissza az intenzitásából, így járványügyi szempontból nehéz decemberre számíthatunk.
Európai Uniós támogatások felhasználásával, öt magyar település környezetében növelték az árvízvédelmi biztonságot töltésfejlesztések és árvízkapuk építésével
A COVID-19-nek javarészt negatív hatásai vannak az emberek életére, így többek között a szenvedélybetegekre is. Mint arról a Magyar Nemzet ír a cikkében, a szabályozott hétköznapok megszűnésével a kontroll is megszűnt.
Hatalmas tüzet is okozhatott volna a férfi, akit a rendőrök közveszély okozásával gyanúsítanak, és jelenleg őrizetben tartják.
Egy újabb olyan eset, amikor az egyik fél féltékenységből cselekedett helytelenül, és leszúrta a volt élettársát, amire ezelőtt számos példát láthattunk, akár Magyarországon is.
Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára egy fontos fejlesztésről számolt be, mellyel véget érhet a papírszámlák kora.
Akadt némi probléma Budapest XI. kerületének vízellátásával, ami miatt több száz lakás maradt hirtelen víz nélkül.
Megerősítette az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), hogy a jogosulatlan úthasználatért kiszabott pótdíjat kiválthatjuk azzal, ha utólag éves autópálya-matricát vásárolunk
A szombaton nyilvánosságra kerülő szolgálati jogviszonyról szóló törvény szerint, a vészhelyzet ideje alatt nem mondhatnak fel az egészségügyi dolgozók, a jelenleg érvényes kollektív szerződések pedig 2021. január elsején hatályukat vesztik – adta hírül a Népszava.
Zacher Gábor toxikológus, a Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Centrumának korábbi vezetője szerint a helyzet ahhoz hasonlítható, hogy bent vagyunk egy erdőben, egy „Covid-erdőben”, amely tele van titokkal, és nem tudni, hogy „melyik fa mögül ugrik elő a következő manó, egy újabb problémával”.