Hasonlóan a franciákhoz, a németekhez, az olaszokhoz és a britekhez, a család és a gyermekek jelentik a legfontosabb értéket a magyarok számára.
Sajnos az elmúlt 24 órában sem csillapodott a járványhelyzet Magyarországon, ugyanis kedd reggelre kiderült, hogy ismét közel négyezer fertőzöttet találtak az egészségügyi hatóságok.
A Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár kiállítói idén online vásárra invitálják az érdeklődőket, ahol hat kategóriában közel 50 kézműves vesz részt – adta hírül az ATV.
A magyar rendőrség lecsapott és orvhalszátokat fogott, akiket az elmúlt hétvégén érték tetten Balatonon.
Lassan nem telik el úgy nap, hogy Magyarország külgazdasági és külügyminisztere ne jelentene be valamilyen nagyobb beruházást.
Magyarország kormány is megerősítette, hogy újabb és újabb emeletes vonatok fognak érkezni, melyekkel még kényelmesebbé és hatékonyabbá válhat a közlekedés.
A Népszava értesülései szerint tarthatatlan a jövő évi költségvetés, ugyanis már most több ezer milliárd forintos a deficit.
December első napja jó híreket is hozott, és az országos tisztifőorvos a számok mellett olyasvalamiről is beszámolt, mely szintén segítheti a járványhelyzet javítását.
Az országos tisztifőorvos közelebbről is ismertette az új adatokat az szennyvízvizsgálatokat követően, amik Szombathelyen rosszabb adatokat hoztak.
Ez pedig az új gyorstesztekhez köthető, amik nagyon nagy változásokon, fejlődésen mentek keresztül, és ennek most többek között Magyarország nagy hasznát veszi.
Ismételten újabb elemekkel bővül a családtámogatási program, a legújabb intézkedéseket Magyarország kormányának szóvivője, Szentkirályi Alexandra jelentette be Facebook-oldalán.