Ezzel megválaszoltnak tekintik a magas árral kapcsolatos kérdéseket.
A MÁV közleménye szerint megszűnik az ingyenes utazás a Budapest-bérlettel a Nyugati pályaudvar és Ferihegy között közlekedő IC-ken
Kovács Zoltán azon a véleményen van, hogy az uniós költségvetési javaslat a jelenleginél is hátrányosabb helyzetbe hozná Magyarországot.
Június 12. napja nem tudni, hol van Feigl Adrienn, akinek eltűnésének ügyében nyomozást indított a rendőrség, és most a lakosság segítségét kérik.
Elmondása szerint semmiben sem szenved hiányt, az utóbbi időben pedig járni kezdett a börtönpszichológushoz, aki nagyon sokat segít neki.
Orbán Viktor gyorsan járt el az ügyben, miután Varga Judit igazságügyi miniszter távozni kíván a posztjáról.
Az jól látható, hogy az élelmiszerárak is csökkenni kezdtek az infláció hanyatlásával.
Videó is készült az üldözés pillanatairól, kisebb csoda, hogy senkinek sem esett bántódása a bedrogozott sofőr miatt.
Jelenleg mindössze 31 olyan koronavírusos betegről tudni, akiket kórházban ápolnak.
Legutóbbi interjújában többek között azt is elmondta, hogy a 2024-es EP-választásnak most nagyon nagy a tétje, és ebben szeretne aktív szerepet vállalni.
A tűzoltóknak a Nagysándor József utcához kellett kimenniük, ahol gyorsan eloltották a lángokat, viszont odabent nem találtak senkit.