Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Harmadik idei edzőjének is búcsút intett a Watford

Harmadik idei edzőjének is búcsút intett a Watford

Harmadik idei edzőjének is búcsút intett a Watford

Nem mindennapi tettet hajtott végre az angol Premier League-ben szereplő Watford, ugyanis egy szezon alatt három vezetőedzőt is "elfogyasztott".

Nem mindennapi tettet hajtott végre az angol Premier League-ben szereplő Watford, ugyanis egy szezon alatt három vezetőedzőt is „elfogyasztott”.

A cikk a videó után folytatódik

A Watford a húszcsapatos tabella 17. helyén áll, és az Aston Villa, valamint a Bournemouth együttesét is három ponttal előzi meg. Az idényből hátralévő két fordulóban az Arsenal és a Manchester City csapatával találkozik.

A szezont Javi Gracia irányításával kezdte a Watford, őt szeptemberben menesztették, utódjának, Quique Sanchez Floresnek pedig december 1-jén kellett távoznia.

Pearson sereghajtóként vette át az együttest, amellyel húsz forduló alatt 25 pontot szerzett. A 35 százalékos győzelmi arány és a meccsenként szerzett 1,25 pont is klubcsúcs az élvonalban.

Szerződése a szezon végéig szólt, de a vezetőség a West Ham United ellen 3-1-re elveszített pénteki meccs miatt a menesztése mellett döntött. Segítői közül Craig Shakespeare-nek is távoznia kellett, így a Premier League utolsó két fordulójában Hayden Mullins – az U23-as együttes trénere – és Graham Stack irányítja a csapatot.

https://liner.hu/andrea-pirlo-visszater-a-juventushoz/