Gáspár Laci úgy feküdt le, hogy meg akar halni
Gáspár Laci annyira el volt keseredve, hogy azt kívánta, bárcsak ne kelne fel reggel, majd nem sokkal később minden megváltozott.
Előzmény:
Az egyik ellenfele győzte meg arról, hogy folytassa, 1 órájába került, de sikerült. Laci másnap este lefekvés előtt imádkozott, és két jelet is kért Istentől. Az egyik jelként azt kérte, ismerje el a zsűri a hibáját, ami végül megtörtént, majd jött a következő jel.
Második jelként az jelent meg, hogy mind a 10 ember, aki helyet foglalt a színpadon, az ő nevét mondta. Miután Laci elénekelte a dalát, valóban mindenki az ő nevét mondta, az az este egyértelműen az övé volt.
Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége, hívja a 116-123, vagy a 06 80 820 111-es ingyenes számot, ahol a krízishelyzetben lévőket segítők nyújthatnak támogatást önnek.