Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Kiderült, mennyit kellett fizetnie Győzikének a rontáslevételért

Kiderült, mennyit kellett fizetnie Győzikének a rontáslevételért

Kiderült, mennyit kellett fizetnie Győzikének a rontáslevételért
Fotó: YouTube/LifeTV

Marika nem volt szívbajos, komoly összeget kért a rontáslevételért cserébe, egyenesen sokkolva ezzel a Gáspár-család fejét, legalábbis úgy tűnt.

Győzike fejébe vette, hogy egy szakember segítségével rontáslevételt kér, de közben kiderül, hogy több átok is van rajta. Marika érkezett ki a házhoz, és több mindent is csinált, de Bea nagyon nem akart ebben hinni, ellenben Győzikével.

A cikk a videó után folytatódik

Marika az összeg összeállításánál egyértelművé tette, hogy mivel nem volt ideje, soron kívül ment ki Győzike villájához. „Ezt vállalta drága Győző. Ez a felár 10 000 forint.” Bea közben csak nézett a levegőbe, láthatóan nem tetszett neki a dolog.

Marika hangsúlyozta, ez a kiszállási díj, tehát ekkor még semmit sem csinált, csupán megérkezett. „Olcsóbban dolgozok a szomszédjukra való tekintette.” Ez azt jelentette, hogy a 70 000-es rontáslevételt végül 50 000-ben állapította meg, akciósan.

„Ugye meg kellett szenteljem a házat, az 10 000 forint.” Bea megjegyezte, más minden sarkot megszentel, amire Marika kiakadt, és megkérdezte tőle, akkor miért nem hívtak mást helyette. „Akkor miért nem hívott mást?”

„Én nekem referenciám van, én ahol ott vagyok, ott tuti elmennek a szellemek.” Bea a LifeTV kamerái előtt elmondta, az amit Marika csinált, ő megcsinálja 5 000 forintért, naponta két alkalommal is, ha úgy van.

Bea már nagyon szerette volna, ha Marika távozik a házból, aki azonban addig erre nem volt hajlandó, amíg ki nem fizetik neki a teljes összeget. „Ez kereken 85 000 forint!” Győzike szemei úgy kikerekedtek, mint még soha ezelőtt.

Győzike végül kifizette az összeget, Marika boldogan távozott. A sztárt utólag elmondta, szerinte mégsem volt nagy összeg ez a 85 000 forint, a 200 000-et is kifizette volna. „Könnyebb a májam, könnyebb a vesém, könnyebben érzem magam.”