Felavatták a világ leggyorsabb szuperszámítógépét
A japán RIKEN kutatóintézet és a Fujitsu közreműködésében kifejlesztett szuperkomputer készen áll arra, hogy elvégezze a kutatók lehető legbonyolultabb szimulációit.
A Fugaku névre keresztelt monstrum a világ legerősebb szuperszámítógépévé avanzsált. A RIKEN és Fujitsu együttműködése hat évvel ezelőtt kezdődött, közös céljuknak Japán számítógépes infrastruktúrájának felújítását tűzték ki.
2020 áprilisában a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos problémákat már a Fugaku révén oldották meg, 2021 márciusára pedig apróbb finomhangolások után a tudósok rendelkezésére bocsátották a készüléket.
Japán kutatóintézetek és egyetemek korábban kiválasztottak 74 projektet, amiket kizárólag Fugakuval futtathatnak le – a TH hírportál információi alapján ezeket a pályázatokat fontossági sorrend szerint bírálták el.
Hirosi Macumotó, a RIKEN elnöke sajtóközleményében jelezte, a szóban forgó szuperkomputer kulcsfontosságú eleme az ország nemzeti technológiai fejlesztéseinek, egyúttal hangsúlyozta, alkalmazásával elkerülhetők a nagyobb katasztrófák és optimalizálható az energia-felhasználás mértéke is.
NE HAGYD KI
A Fugaku két éven keresztül vezette a szuperszámítógépek top 500-as listáját, köszönhetően annak, hogy magas felbontású, hosszú futóidejű és nagy skálájú szimulációkat lehet vele végrehajtani.
A szuperkomputert a Covid19 járvánnyal összefüggésbe hozható problémák megoldásán kívül a japán „Társadalom 5.0” program keretében is felhasználhatják majd – ezen kezdeményezés célja, hogy biztonságosabbá és kényelmesebbé tegyék a lakosság mindennapi életét.