Farm VIP 3: Mischinger Peti elárulta, miért esett ki ilyen hamar Szorcsik Viki ellen
Mischinger Peti összességében messze hamarabb távozott a Farm VIP 3-ból, mint azt sokan gondolták volna, ráadásul egy nagy balhét követően tette ezt meg.
A TV2-nek adott interjújában elárulta, volt benne egy olyan érzés, hogy veszíteni fog, de ez őt sosem szokta igazán érdekelni. „Én a vesztes csatába is ugyanúgy megyek.” Ahogyan ő fogalmazott, azok a típusú párbajok és harcok, amiket ő szokott vívni, teljesen más jellegűek.
„Az ilyen típus higgadtság tőlem egy picit távol áll.” Ettől függetlenül azt gondolja, hogy maximális nyugalommal tudta végigcsinálni a párbajt, egyszerűen kevés volt. A legrosszabb pillanat számára a farmon az volt, amikor Vajtó Lajos és Dudás Miki összefeszültek egymással.
Azt mondta, miközben volt egy véleménye a helyzetről, be kellett látnia, hogy az nem elég komplex, és megerősítette abban, hogy nem szeretne pálcát törni emberek feje fölött. „Borzasztóan megviselt ez a helyzet, hogy nem tudtam, hogyan kezeljem.” Szerinte a hibái és a feszültsége tetemes része ebből a vitából fakadt, még ha azt nem is ő generálta.
Még több bulvár: Ilyen szexin jelent meg Ronaldo szerelme a katari lelátón