Miután Putyin a közelmúltban rendszeresen fenyegetőzött atomfegyverek bevetésével, ami miatt egyre nagyobb az aggodalom a nemzetközi közösség körében, Lengyelország az USA-tól szerezne be atomfegyvereket.
Ez kétszer annyi halottat jelent, mint korábban azt gondolták – derül ki egy vizsgálatból, ami rámutatott arra, hogy milyen véres támadás volt ez.
Ezzel a Szlovákiában állomásozó katonák száma a háromezret is elérheti, a minisztérium pedig azt is megosztotta, milyen okok vezérelték őket a döntés meghozatalában.
Az evakuálás azonban továbbra is akadozik, még legalább százan maradtak az Azovstal búvóhelyein.
Szergej Lavrov kijelentette, a különleges katonai művelet üteme több tényezőtől függ, így nem szabnak „mesterséges időkeretet” annak befejezésére.
Fontos döntés előtt áll Finnország, melynek miniszterelnöke nem szeretné, ha a NATO-csatlakozás során országát kellemetlen meglepetés érné.
Mariupol polgármestere mély aggodalmát fejezte ki a helyzet miatt, különösen azok után, hogy még mindig van 30 gyerek odalent a bunkerben.
Semmilyen előkészületről nincs szó jelenleg, miközben az orosz ortodox egyház üzent a pápának, aki szerintük helytelenül fogalmazott.
Boris Johnson ezúttal egy még komolyabb csomagot ígért Ukrajnának, a hadfelszerelések összértéke pedig 300 millió font, átszámítva közel 136 milliárd forint.
Az orosz sajtó méltatta a magyar politikát, azzal szemben, amelyet az Európai Unió és több európai ország kormánya tesz.
Irpiny polgármestere ismét lesújtó adatokat közölt.