A közlemény beszámol az eltűnt, valamint a háború során életüket vesztett gyermekekről is.
A jelenlegi intézmények nem bírják erővel az ügyek feltárását, amiből napi szinten több százat jelentenek be.
Vlagyimir Putyin egy újabb fontos törvényjavaslatot hagyott jóvá, ami lehetővé teszi, hogy még szélesebb körben vádolhassanak meg embereket hazaárulással.
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi- és biztonságpolitikai főképviselője elismerte, hogy egy területen mindenképpen vesztésre állnak az orosz blokkal szemben.
Habár csökkent a támadások száma, az Európai Rendőrségi Hivatal legfrissebb jelentése nem éppen megnyugtató.
A gyakorlaton több mint 20 legénység, illetve több mint 10 hajó vett részt, miközben az orosz haditengerészet helikopterei ellenséges tengeralattjárókra vadásztak a Balti-tengeren.
Az amerikai külügyminisztérium szerint az USA-nak vannak lehetőségei az Oroszországra gyakorolt gazdasági nyomás fokozására.
A moszkvai küldöttség továbbra is azon a véleményen van, hogy a Nyugat erőteljesen akadályozza Kijevet a béke megkötésében.
A jármű vezetője is az áldozatok között van.
Az orosz tisztviselő John Bolton megjegyzéseire reagált, aki korábban azt mondta, számos külföldi puccs megtervezésében vett részt, „ez pedig sok munkát igényel”.
A hivatalos tájékoztatás szerint senki sem szenvedett halálos sérüléseket a drón miatt.