Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Elon Musk az Apple vezérigazgatója szeretett volna lenni

Elon Musk az Apple vezérigazgatója szeretett volna lenni

Elon Musk az Apple vezérigazgatója szeretett volna lenni
MTI/AP/Matt Rourke

Ördögi ötletet eszelt ki korábban a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója, kiderült ugyanis, hogy néhány évvel ezelőtt az Apple-t célozta meg, ám a terve végül kudarcba fulladt.

A Los Angeles Times hírportál riportjából kiderült, hogy közel álltunk hozzá, hogy Tim Cook helyett a techguru Elon Musk vegye át a vezetést az Apple élén, bár ehhez az kellett volna, hogy rövid idő alatt óriási mennyiségű pénzt gyűjtsön össze a mogul a cégének, ami végül nem sikerült.

A cikk a videó után folytatódik

Ami még ezen is túlmutat, hogy 2016-ban, a Tesla legsötétebb éveiben, amikor a Model 3-ból nagyon kevés fogyott, Elon Musk felkereste Tim Cookot azzal a szándékával, hogy beszéljék meg az adásvételi szerződéssel kapcsolatos dolgokat.

Ekkor a techguru azt szerette volna elérni, hogy az Apple vezérigazgatója belemenjen az ügyletbe, így a Tesla a cupertinóiak kezébe kerülhetett volna, ez viszont nem történt meg, mivel Cook és Musk egyaránt kihátráltak a kezdeményezés mögül.

Nehéz megmondani, hogy mi lett volna, ha Tim Cook elfogadja Musk ajánlatát, illetve akkor, ha a Tesla és a SpaceX révén akkora vagyonra tett volna szert a dél-afrikai származású amerikai üzletember, hogy egyszerűen bekebelezi az Apple-t.

Láthattunk volna Neuralinkkel felszerelt iPhone-okat, esetleg önjáró, újrahasznosítható elektromos autókat, amelyek iPadekkel irányíthatóak? Lehetséges, bár mindez csupán a fantáziánk szüleménye maradhat mindörökre.