Nádai Anikó Dubajban járt a családjával, és egy különleges fotózáson is részt vett a sivatagban, amit sosem fog elfeledni.
Norvégia bejelentette, hogy építkezési munkálatokba kezdenek az északi-sarkkörtől 300 kilométerre lévő Andenes településen, a munkára pedig a dán Dorte Mandrup vállalatot kérték fel.
A búvárok hosszas előkészület után merültek le a roncshoz, hogy felhozzák az ott talált tárgyakat.
Cserébe persze mesés dolgokat kap a szerencsés vásárló, aki minden bizonnyal az igazi elit szűk rétegéből kerül majd ki.
A kereskedelmi vállalat nyitotta meg az idei karácsonyi kisfilmek sorát saját, Budapesten forgatott alkotásával, melyben egy kislány és egy tűzokádó sárkány kapta a főszerepet.
Hamarosan a világ minden pontján elérhetővé válik az ételhordó, amelyet Szingapúrban is csak korlátozott ideig kínál a vállalat a vásárlók számára.
Kevesen gondolnák, pedig a háztartásunkban megtalálható különböző eszközök és tárgyak csak a véletlennek köszönhetik létezésüket, és igaz ez a gyurmára is, ami eredetileg teljesen más funkciót töltött volna be.