Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
64,211 $

Bognár György eltűnt az M4 Sport televíziócsatorna adásaiból

A szakértő legutoljára a múlt szombati mérkőzésen szerepelt az M4 Sporton, azóta nem került képernyőre.

YouTube/FociMánia
Sport

Kulcsár Péter

Szerkesztő

A Telex hírportál az edzőhöz közel álló forrásóktól megtudta, hogy Bognár György saját döntése alapján a hátralévő mérkőzéseken már nem fog szerepelni. Mint ahogyan arról korábban szerkesztőségünk is beszámolt, az M4 Sport stúdiójában Christian Eriksen incidensét követően egészen furcsa nyilatkozatokat tett a szakember.

Bognár a meccs újraindítását javasolta azt követően, hogy a dán válogatott egyik alapemberét szó szerint a halálból hozták vissza az orvosok, miközben illemtelen jelzőkkel illette a szervezőket, és hozzátette, nem érti, miért nem folytatódik a játék, hiszen Eriksennek semmi baja.

„Egy ilyen döntést meg lehet hozni 5-10 perc alatt is, megkérdezem a csapatokat, mindenki rendben van-e, és kész” – mondta Bognár, ezután arról beszélt, hogy számára már nem Eriksen állapota aggasztó, hanem az, hogy miért ennyire döntésképtelenek a szervezők.

A meccs másnapján végül bocsánatot kért a Paksi FC futballedzője, amit a következőképpen tett meg:

„Számomra is világossá vált, hogy rengeteg ember érzelmi világára bántóan hatott a Dánia-Finnország mérkőzés közbeni véleménynyilvánításom. Miután több forrásból is értesültünk a stúdióban, hogy a dán válogatott Christian Erikssen állapota stabil, szakmai szempontokat kezdtem figyelembe venni, figyelmen kívül hagyva a történtek komoly lélektani hatását. Utóbbi miatt ezúton szeretnék elnézést kérni minden sportrajongótól és mindenki mástól, aki félreértett, és akaratomon kívül megbántottam az érzéseiben.”

Meghalt a férfi, aki felgyújtotta magát Trump tárgyalása alatt

Nem tudták megmenteni azt a férfit, aki felgyújtotta magát a nyílt utcán a bíróság előtt, miközben odabent Donald Trump ügyét tárgyalták.