Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Balesete óta először jelent meg nyilvános eseményen Horváth Lajos Ottó

Balesete óta először jelent meg nyilvános eseményen Horváth Lajos Ottó

Balesete óta először jelent meg nyilvános eseményen Horváth Lajos Ottó
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

A 60 éves színész is megjelent a Most vagy soha! című film premierjén, ahol örömmel fogadták kollégái.

Mint ismert, szerda este az Aréna moziban mutatták be a Most vagy soha! című magyar történelmi filmet, amelynek egyik főszereplője Horváth Lajos Ottó, aki tavaly novemberben Szász Júliával balesetet szenvedett a Nemzeti Színházban előadás közben. Ám azóta sem kapták meg azt a kártérítést, ami megilleti őket, így jogi segítséget kértek: ügyvédhez fordultak, abban bízva, hogy így előrelépést érhetnek el az ügyben. Mivel a színész azóta sem épült fel teljesen, dolgozni sem tud, kérdéses volt, jelen tud-e lenni a bemutatón.

A cikk a videó után folytatódik

A Blikk azt írja, végül széles mosollyal jelent meg a premieren, ahová felesége is elkísérte, kollégái pedig örömmel fogadták, sokukkal nem is találkozott a balesete óta. A lap emlékeztet, a színművésznek legsúlyosabban a jobb kézfeje sérült meg, az esés során ugyanis beletenyerelt egy reflektorba. A kórházban egy éjszakán át műtötték, és azóta is folyamatos kezelés alatt állt. Hónapokig minden nap járt, nemrég azonban ezt heti három alkalomra csökkentették le, ugyanakkor a jobb kezét továbbra is nehezen tudja mozgatni.

Többször is csak mereven tartotta maga mellett, és a bal kezével integetett vagy éppen fogott kezet a többi vendéggel. Arról, hogyan érzi magát, s hogy halad a kezelése, a lapnak úgy nyilatkozott: „Köszönöm jól vagyok. Én szeretem a szakmámat és nyilván szeretnék még benne dolgozni, a filmezéshez is visszatérni, amint lehet. Jól halad a kezelésem, bízom benne, hogy újra a régi leszek”. Majd azzal folytatta:

„Mondhatni az idővel futok versenyt. Ahhoz, hogy a kéz- és lábsérüléseim a lehetőségek szerint helyrejöjjenek, minimum egy év szükséges, az első fél év különböző, egymásra épülő fázisokon alapuló munkája – az orvosoké és az enyém is – pedig különösen számít. Ahogy jövőre állunk majd, az lesz az életem végéig a szint, amit elérhetek”. Míg a film kapcsán hozzátette, nagyon várta a premiert, a filmet még nem látta.

„2022 őszén fejeztük be, és imádtam a forgatás minden egyes percét. Amikor elolvastam a szerepemet, azt gondoltam ez egy nagyon klassz szála lesz a történetnek” – fogalmazott. De a színész azt is elárulta, volt néhány veszélyes jelenete, kaszkadőrt viszont nem kért, ő maga csinálta végig azokat. „Volt olyan, amiről előre tudtuk, hogy nem fognak megengedni, de azért elég sok mindent engedtek. Én mindent megcsináltam volna, de a nálam okosabbak úgy döntöttek, hogy nem szabad” – jegyezte meg.