Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
360,09 Ft
Euró
388,09 Ft
Font
451,48 Ft
Bitcoin
63,208 $

További Hírek

Folyik a nyomozás, de a hírek szerint a büntetőjogi felelősség tisztázása még várat magára.

Mint mondta, már jobban érzi magát, de még nem gyógyult meg teljesen.

A keze azóta is fel van kötve, ám ez nem akadályozza őt a munkában, továbbra is játszik.

A 60 éves színész is megjelent a Most vagy soha! című film premierjén, ahol örömmel fogadták kollégái.

Azóta sem kapták meg azt a kártérítést, ami megilleti őket, így jogi segítséget kértek.

Kiderült, hogy nemrég Vidnyánszky Attila is színpadi balesetet szenvedett, ami miatt mentőt kellett hívni a helyszínre.

Mint mondta, mindenféle komplex kezelést kap, „amit csak meg tudnak tenni a sérült részek, sebek és egyebek kezelésére”.

Az értesülések szerint amíg nem zárul le a nyomozás, a kártérítésüket sem utalják.

A héten a színház közzétette a februári műsort, amelyből az derül ki, hogy márciusig mindenképp beugrókkal helyettesítik a művészeket.

Miután visszavonta lemondását, kijelentette, "a színészeknek pedig meg kell tanulniuk egy-egy díszletet használni".