Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,01 Ft
Euró
393,46 Ft
Font
460,59 Ft
Bitcoin
69,839 $

A Pfizer vakcinája már egy dózist követően 65%-os védelmet képes nyújtani

Az Egyesült Királyság kormányának hivatalos adatai arra mutattak rá, hogy a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinája egy oltást követően 60% fölötti védelmet képes nyújtani.

Külföld

A T-800-as

Szerkesztő

Az első adag a fiatalabb felnőttek esetében 65%-kal csökkentette a beteg tüneti fertőzésének kockázatát, addig ugyanez a szám 64% volt a 80 év felettieknél. A The Sun jelentett először ezekről az adatokról, közvetlen azelőtt, hogy azok szép lassan bejárták volna a sajtót.

Emellett megtudhattuk, hogy a Pfizer vakcina két adagjának védettsége életkortól függően 79% és 84% között mozog. Az újság szerint az AstraZeneca vakcinája hasonló védelmet képes nyújtani az emberek számára. Soron kívül Robbanás történt Lágymányoson egy társasházban, áldozat is van

Ez a magyaroknak is jó hír, hiszen mindkét oltóanyaggal oltanak, amik később tömeges formában is elérhetővé válhatnak. A britek szintén arra törekednek, hogy minél hamarabb immunizálják az embereket, elkerülvén a hónapokon át tartó lezárásokat, amik újabb gazdasági nehézségekhez vezethetnek.

A Bloomberg arról ír, hogy a kedden közzétett adatok szerint az Egyesült Királyságban már több mint 12,6 millió ember kapta meg az első adagját a Pfizer vakcinájából, vagy az AstraZenca készítményéből. Ez a szám magában foglalja a 80 év felettiek több mint 90%-át, akik a legveszélyeztetettebb csoportba tartoznak.

A kormány azt a célt tűzte ki maga elé, hogy február 15-ig csaknem 15 millió embert immunizál, összpontosítva a legkiszolgáltatottabb csoportba tartozókra. Ezt követően fogják mérlegelni annak a lehetőségét, hogy mikor és milyen módon oldják fel a harmadik nemzeti lezárást. Több mint 300 éve nem volt ekkora recesszió a briteknél a koronavírus miatt, mely súlyos gazdasági károkat jelent.

WHO: évekbe telhet, mire megtaláljuk a koronavírus eredetét

Március 8-tól kezdhetik meg az iskolák újranyitását, majd ezzel együtt egyre több területen oldhatják fel a különböző korlátozásokat. Ez nagyban függ az oltások mennyiségétől, de a szakértők szerint a friss adatok bizakodásra adnak okot az immunizálás területén, hogy a vakcinák ilyen jól működnek.