Fúziós meghajtású csillagközi űrszondákkal térképezhetjük fel az univerzumot
Egy asztrofizikusokból és mérnökökből álló kutatócsapat egy olyan meghajtórendszeren dolgozik, amellyel a Szaturnusz Titan holdját fele annyi idő alatt közelíthetnék meg, mint azt tette a Cassini-űrszonda.
Egy asztrofizikusokból és mérnökökből álló kutatócsapat egy olyan meghajtórendszeren dolgozik, amellyel a Szaturnusz Titan holdját fele annyi idő alatt közelíthetnék meg, mint azt tette a Cassini-űrszonda.
A neves olasz és amerikai tudósok által fémjelzett tanulmányból megtudhattuk, hogy a legfőbb problémát az jelenti a nukleáris fúziós technológiánál, hogy rendkívül nehéz hasznosítani a reakciók során felszabaduló energiát.
Mindezek ellenére ha sikerülne valamilyen módon befogni ezt az erőt, azzal radikálisan felgyorsíthatnák az űrbéli utazásokat, hiszen jelentősen megnőhetne ezen meghajtás hatásfoka.
A jelenleg még csupán elméleti síkon létező eljárást a Torinói Tudományegyetemen és New York-i Technológiai Egyetem mérnökei alkották meg a Princeton Plazmafizikai Laboratórium kísérleti meghajtójából származó adatok feldolgozása segítségével.
A tudóscsapat tagjai rájöttek, hogy a fúziós űrszonda meghajtóegységének hatékonysága ugyanakkora lehet, mint az elektromos erőforrásé, valamint ugyanolyan tolóerőt állíthat elő, mint amit az üzemanyag-meghajtás képes termelni.
Mivel a fúziós meghajtással a teljes misszió során számolhatnak, ezért nem szükséges különálló generátorokat telepíteni a modulra, elegendő lesz egyetlen rendszerrel ellátni az egységeket.
Természetesen mindez csak puszta feltételezés, de a módszer kifejlesztésével ideális esetben 2046-ban akár már elindulhat az első fúziós űrszonda a Titanra.
A tudósoknak tehát egy nagyjából 30 éves időszak alatt kellene tökéletesíteni az ötletet, ami egyáltalán nem kivitelezhetetlen, viszont aggályos, miként tudják megoldani a felmerülő problémákat.