Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Szoboszlai edzője elmondta, mi volt a kulcs a Burnley elleni győzelemben

Szoboszlai edzője elmondta, mi volt a kulcs a Burnley elleni győzelemben

Szoboszlai edzője elmondta, mi volt a kulcs a Burnley elleni győzelemben
Shutterstock

A Liverpool végül nagyon neccesen húzta be a 3 pontot a Burnley ellen, amiből Szoboszlai Dominik is kivette a részét.

A Liverpool vezetőedzője, Arne Slot a Sky Sports-nak nyilatkozva részletesen elemezte, hogyan sikerült csapatának megtörnie a Burnley ellenállását a Premier League legutóbbi fordulójában. A holland szakember szerint a mérkőzés kulcsa a türelem és a folyamatos nyomásgyakorlás volt, még akkor is, ha a helyzetek száma nem volt kiemelkedő.

A cikk a videó után folytatódik

„Ez nem volt olyan mérkőzés, ahol rengeteg helyzetet alakítottunk ki, ami érthető, amikor tizenegy játékossal védekeznek a saját tizenhatosukon belül. És amikor nem szerzel gólt, az ő hitük csak nő és nő.” A vezetőedző hozzátette, a Liverpool végig próbálta fárasztani az ellenfelet: „Folyamatosan játszottunk, járattuk a labdát. Nem hoztunk létre sok helyzetet, de ők egyre fáradtabbak lettek, ami normális, ha az idő 80 százalékában védekezni kell.”

A holland tréner kiemelte, hogy a támadósor frissítése is fontos szerepet játszott a győzelemben: „Annyi támadót vittünk fel a pályára, amennyit csak tudtunk, és ez egy jó lehetőséget eredményezett Jeremie Frimpong számára, majd jött a tizenegyes.” Slot szerint a pálya utolsó harmadában rendkívül zsúfolt volt a terület: „Az utolsó harmadban rengeteg játékos volt. Többféleképpen lehet gólt szerezni: pontrúgásból, átmeneti helyzetből vagy nyílt játékból.”

A szakember ugyanakkor hangsúlyozta,a Burnley mély védekezése ellen nem egyszerű akcióból betalálni: „Nyílt játékból gólt szerezni az ellen a rengeteg játékos ellen, aki a tizenhatosukat védi, nem olyan könnyű, mint ahogy azt egyesek gondolják, függetlenül attól, mennyi minőség van a csapatodban.”