Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Egymilliárd fontos megállapodás – a Manchester City történelmet írt a Pumával

Egymilliárd fontos megállapodás – a Manchester City történelmet írt a Pumával

Egymilliárd fontos megállapodás – a Manchester City történelmet írt a Pumával
Unsplash/Mark mc neill

A Manchester City hivatalosan is meghosszabbította mezszponzori együttműködését a Puma sportmárkával, a megállapodás értelmében legalább további tíz éven keresztül viselik a német gyártó termékeit.

Az új szerződés összesen legalább 1 milliárd fontot hoz a klubnak, ezzel pedig a Premier League történetének legnagyobb értékű ilyen jellegű megállapodása jött létre. A felek 2019-ben kötötték meg az eredeti együttműködést, ami akkor évi 65 millió fontot ért a manchesteri klubnak. Az új konstrukció évi 100 millió fontra emeli ezt az összeget, és egészen 2035-ig szól.

A cikk a videó után folytatódik

Ez az összeg meghaladja a Manchester United és az Adidas 2023-as, évi 90 millió fontra rúgó szerződését, valamint a Liverpool új mezszerződését is, mely szintén az Adidas révén valósul meg, bár „csupán” évi 60 millió font értékben.

A Manchester City páratlan sikereket könyvelhetett el az elmúlt években: négy Premier League-címet szereztek 2019 óta, valamint két éve történelmi triplázással zárták a szezont. Bár a 2024-es idényt trófea nélkül fejezték be, a klub pénzügyi teljesítménye továbbra is kiemelkedő: a 2023/2024-es pénzügyi év zárásakor 715 millió fontos bevételt jelentettek be, ami Premier League-rekord.

Rengeteg pénzről van szó

A klub közlése szerint a Pumával közös globális eladási eredmények szintén rekordokat döntöttek, különösen a mezek és klubtermékek értékesítése terén. A kereskedelmi bevételek 341,4 millió fontról 344,7 millió fontra emelkedtek. A City Football Group vezérigazgatója, Ferran Soriano szerint az együttműködés messze túlmutatott az elvárásaikon: „Azzal a szándékkal csatlakoztunk a Pumához, hogy kihívások elé állítsuk magunkat, és túlszárnyaljuk a várakozásokat. Ezt az elmúlt hat szezonban sikerült is megvalósítanunk, sőt, még többet is elértünk. A Puma tökéletesen integrálódott a szervezetünkbe, és rengeteg történelmi pillanatot éltünk meg együtt, amik során a szurkolóinkkal világszerte kapcsolatba tudtunk lépni.”

A Puma vezérigazgatója, Arthur Hoeld szintén elismerően nyilatkozott a partnerségről. „A Manchester City-vel való együttműködésünk a pályán és azon kívül is hatalmas siker volt. A trófeák, a márkánk számára tökéletes bemutatási lehetőségek, valamint a kereskedelmi sikerek egyaránt kiemelkedők voltak.”

A BBC-nek nyilatkozó Hugo Hensley, a Brand Finance sportüzletágának vezetője szerint az üzlet nemcsak presztízsértékű, hanem racionális döntés is volt a német gyártó részéről: „A Brand Finance által 14 országban végzett júniusi kutatás alapján a Manchester City a hatodik legnépszerűbb klub globálisan, és azon 15 egyesület közé tartozik, amelyek valóban globális vonzerővel bírnak.”

Van ennél feljebb is

„A Puma befektetése ugyan hatalmas összeg, de megalapozott. A márkaismertség, a vásárlási hajlandóság, a lojalitás és az árprémium mind jelentősen nőttek a partneri kapcsolat révén.”

A szakértő szerint a Manchester City brandértéke 2024-ben 7%-kal nőtt, és 1,39 milliárd fontra emelkedett, ezzel pedig a világ második legértékesebb futballmárkájává vált a Real Madrid mögött. A Barcelona 1,3 milliárd, míg a Manchester United és a Liverpool 1,21 milliárd fontos márkaértéken állnak.

„A City a tíz legértékesebb klub közül a legnagyobb arányban (70%) büszkélkedhet olyan szurkolókkal, akik vásároltak már klubterméket – ez az arány csak a Real Madriddal egyezik meg. Ez olyan piac, amelyet a Puma szeretne tovább erősíteni, különösen a szezononkénti új mezek iránti kereslet révén.”

A szakértők egyetértenek abban, hogy a hosszútávú együttműködés a Manchester City folyamatos növekedésének és a globális brandépítésének egyik alappillére lehet. Ahogy Hensley megjegyezte: „A Puma hosszútávú elköteleződése annak a meggyőződésnek a kifejezése, hogy a Manchester City a jövőben is dominálni fog a pályán és azon kívül is. A jelenlegi növekedési pálya mellett a mostani 100 milliós ár hamarosan kifejezetten kedvező üzletnek bizonyulhat.”