Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Minden eddiginél lesújtóbb hírek érkeznek a texasi katasztrófáról, 27 gyerek halt meg eddig

Minden eddiginél lesújtóbb hírek érkeznek a texasi katasztrófáról, 27 gyerek halt meg eddig

Minden eddiginél lesújtóbb hírek érkeznek a texasi katasztrófáról, 27 gyerek halt meg eddig
Shutterstock

Kerr megye seriffje, Larry Leitha az élő sajtótájékoztatón bejelentette, hogy 75 holttestet találtak meg eddig a megyében, amelyből 48 felnőtt és 27 gyermek. Ez a szám hét fővel több, mint a korábban közölt hivatalos adat, így a Texas-szerte megerősített halálos áldozatok száma 89-re emelkedett.

„Ma reggel fél kilencig Kerr megyében 75 elhunyt személyt találtunk meg, köztük 48 felnőttet és 27 gyermeket” – mondta Leitha seriff. Hozzátette, 15 személy – köztük 9 gyermek azonosítása még folyamatban van – írja a Sky News.

A cikk a videó után folytatódik

A tragédia középpontjában álló Camp Mystic nevű nyári táborból jelenleg 10 táborozó és 1 felnőtt táborvezető eltűnését tartják nyilván. Dalton Rice, Kerrville város menedzsere a helyzetet „példátlannak” nevezte, és elmondta, hogy a mentőegységek még mindig a keresési fázisban vannak. Arra kérte a lakosságot, hogy ne próbáljanak önkéntesen segíteni, mert ezzel akadályozhatják a hivatásos egységek munkáját, és akár saját életüket is kockáztathatják.

Arra a kérdésre, miért nem történt korábbi evakuálás, Rice így válaszolt: „Nagyon nehéz ilyen döntéseket hozni, mert nem akarjuk eljátszani a hitelünket. Fontos, hogy a riasztás a megfelelő időben történjen meg. Olyan gyorsan történt az egész, hogy elsősegélynyújtók is elsodródtak a vízben. Az egyiküket az ár lesodorta az útról, miközben a helyszínre igyekezett”

Szörnyű, ami történt

Ted Cruz texasi szenátor is megszólalt a sajtótájékoztatón, aki személyes példáján keresztül érzékeltette a tragédia súlyát. „Texas most gyászol – a fájdalom, a döbbenet, ami az elmúlt napokban végigsöpört rajtunk, összetörte az állam szívét” .

Cruz elárulta, hogy múlt héten hozta haza saját lányát egy közeli táborból. „Beszéltem több szülővel is, akik rettegnek, nem tudják, hol van a gyermekük. Tíz lány és egy táborvezető még mindig eltűntként van nyilvántartva, és a bizonytalanság a legborzalmasabb dolog, amit egy szülő átélhet.”

A szenátor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az emberek most ne politikai vádaskodással foglalkozzanak. „Van ideje a politikai harcoknak, de ez nem az a pillanat”. Ehelyett arra buzdított mindenkit, hogy önkéntesként csatlakozzanak a Vöröskereszthez vagy helyi egyházközösségekhez.

Súlyos vádakkal néznek szembe

„Tudják, mit tettem, amikor ezt hallottam? Megöleltem a gyerekeimet. Könnyekkel a szememben” – zárta megindultan Cruz, aki reagált azokra a vádakra is, amelyek szerint az áradást megelőzően a Nemzeti Meteorológiai Szolgálat (NWS) túl későn adott ki figyelmeztetéseket, részben a Donald Trump-féle megszorítások és Elon Musk DOGE-projektje miatt eszközölt költségvetési csökkentések következményeként.

„Ezek az állítások ellentmondanak a tényeknek, hiszen a riasztások jóval azelőtt érkeztek, hogy a helyzet vészhelyzetté vált volna” – hangsúlyozta Cruz. „Az NWS szakszervezete nyilvánosan is megerősítette, hogy a személyzeti csökkentések nem befolyásolták a szolgálat működését ebben az esetben.” A Fehér Ház időközben módosította a halottak számát, ami így már 91 fő.

Főbb tudnivalók röviden

  • Hét újabb halálesetet erősítettek meg Kerr megyében, ezzel Texas-szerte már 91 áldozatról tudni
  • Az elhunytak között legalább 27 gyermek van
  • 15 áldozat (köztük 9 gyermek) azonosítása még folyamatban
  • Ted Cruz elutasította a „pártos ujjal mutogatást”, és felszólalt azok ellen, akik Trumpot hibáztatják a természeti katasztrófáért
  • Az Egyesült Államok elnökét kritikák érték az időjárási szolgálatot érintő megszorítások miatt, amelyek egyesek szerint a DOGE-programhoz kapcsolódnak, de nem világos, hogy ezek valóban érintették-e az operatív működést
  • Cruz szerint „Texas gyászol”, és arra kérte az embereket: „öleljék meg a gyerekeiket
  • Dalton Rice szerint az árvíz „példátlan”, és a civileknek távol kell maradniuk a mentési zónáktól
  • A városvezetés nem akart idő előtt riadózni, nehogy „farkast kiáltsanak”, de kérdések merültek fel arról, vajon nem lett volna-e időben kiadható a riasztás