Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Zelenszkij szerint Putyin háborús bűnös, akit bíróság elé akar vinni

Zelenszkij szerint Putyin háborús bűnös, akit bíróság elé akar vinni

Zelenszkij szerint Putyin háborús bűnös, akit bíróság elé akar vinni
Shutterstock

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hivatalosan is felszólította az európai országokat, hogy tegyenek közösen lépéseket egy különleges nemzetközi bíróság létrehozásának érdekében, mely elszámoltathatja a legfelsőbb orosz vezetőket, köztük Vlagyimir Putyinnal az Ukrajna elleni invázió miatt.

Zelenszkij azután szólalt meg, hogy aláírta az Európa Tanács főtitkárával, Alain Berset-vel közösen azt a megállapodást, mely az „agresszió bűncselekményének” nemzetközi büntetőjogi kivizsgálására szolgáló különbíróság létrehozását célozza. „Világosan kell jeleznünk, az agressziónak következménye van, és ezt együtt, egész Európával együtt kell megvalósítanunk” – jelentette ki az ukrán államfő a dokumentum aláírását követően.

A cikk a videó után folytatódik

A különbíróság létrehozásával a cél annak demonstrálása, hogy a nemzetközi jog nem marad válasz nélkül akkor sem, ha a megsértése egy nukleáris nagyhatalomhoz köthető. Zelenszkij szerint „politikai és jogi bátorságra” van szükség ahhoz, hogy „minden orosz háborús bűnös elszámoltatható legyen, Putyin elnököt is beleértve”.

Bár a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) már kiadott egy nemzetközi elfogatóparancsot Putyin ellen a gyermekek Ukrajnából történő jogellenes deportálása miatt, ez nem terjed ki az államok közötti fegyveres agresszió kivizsgálására. Az ICC kizárólag háborús bűnök, emberiesség elleni bűncselekmények, illetve népirtás ügyében illetékes, így nem tudja kivizsgálni az Ukrajna elleni orosz inváziót, mint az „agresszió bűncselekményét”

Zelenszkij Hágát akarja helyszínnek

A most alakuló különbíróság ezt a jogi hiányosságot kívánja áthidalni. Bár a bíróság székhelyéről még nem született döntés, Zelenszkij szerint „Hágát tökéletes helyszínnek” tartaná, utalva arra, hogy a város már jelenleg is számos nemzetközi igazságszolgáltatási szervnek ad otthont – írja az Al Jazeera.

Ez az első alkalom, hogy az Európa Tanács égisze alatt egy ilyen jellegű különbíróság létrehozására tesznek konkrét lépéseket. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke korábban úgy nyilatkozott, ez a bíróság igazságot szolgáltathat a háborúban. „A különbíróság igazságot szolgáltathat Ukrajnának a területe elleni invázió legfelsőbb szintű döntéshozói miatt, egy olyan igazságot, amit jelenleg egyetlen másik nemzetközi bíróság sem tud garantálni.”

Az Európai Tanács tájékoztatása szerint a jövőbeli bíróság potenciálisan olyan személyeket is felelősségre vonhatna, akik Oroszországot támogatták az agresszióban, például Észak-Korea vagy Fehéroroszország vezetői közül. Fontos kiemelni, hogy bár az Európa Tanács nem része az Európai Uniónak, tagjai között olyan kulcsfontosságú nem EU-s országok is megtalálhatók, mint az Egyesült Királyság, Törökország vagy épp Ukrajna. Oroszországot 2022-ben kizárták a szervezetből az Ukrajna elleni invázió miatt.

A Nemzetközi Büntetőbíróság egyébként nemcsak Putyin ellen adott ki elfogatóparancsot, hanem négy magas rangú orosz katonai vezető ellen is, akik a civil lakosságot ért közvetlen támadások miatt kerültek a nemzetközi bűnüldözés célkeresztjébe.