Zelenszkij nagyon felkapta a vizet, ultimátumot adott
Az ukrán elnök Zelenszkij szerint nem születhet tartós béke a hátuk mögött kötött alkukkal.
Az ukrán elnök szombati sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az Oroszországgal folytatott béketárgyalások csak akkor vezethetnek tartós békéhez, ha azokon Kijev is részt vesz.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a moldovai államfővel, Maia Sanduval közösen tartott sajtótájékoztatón ejtett szót a háború lezárásával kapcsolatos tárgyalásokról, amelyeken az Egyesült Államok és az európai országok részvételére is számít.
Az ukrán vezető nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy hazája nélkül nem lehet érdemi megállapodást kötni Moszkvával. „Ami a tárgyalások felállását illeti, remélem, hogy Ukrajna, Amerika, Európa és az oroszok is ott lesznek” – mondta Zelenszkij, majd hozzátette, hogy egyelőre nem alakult ki konkrét tárgyalási terv.
Az európai részvételt azért is tartja fontosnak az ukrán elnök, mert országa az Európai Unió tagja kíván lenni. Zelenszkij hozzátette, hogy meglátása szerint Donald Trump amerikai elnök véget vethetne a háborúnak, de csak akkor, ha bevonja Ukrajnát a tárgyalásokba, mivel „Oroszország nem akarja befejezni a háborút, míg Ukrajna igen.”
Trump kampánya során azt ígérte, hogy hivatalba lépése után 24 órán belül lezárja a konfliktust, tanácsadói azonban később már több hónapos folyamatról beszéltek. Az amerikai elnök mindenesetre jelezte, hogy kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a háború befejezéséről, amire válaszul Putyin is közölte, hogy részéről nincs akadálya a találkozónak.