Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Legkevesebb 400 embert tartóztattak le a brazil kormányépületek megrohamozása után

Legkevesebb 400 embert tartóztattak le a brazil kormányépületek megrohamozása után

Legkevesebb 400 embert tartóztattak le a brazil kormányépületek megrohamozása után
Fotó: EPA/ANDRE BORGES

Százával tartóztatták le a tüntetőket Brazíliában, akik megrohamozták a kormányépületeket, tiltakozva ezzel az új elnökkel szemben.

Mint arról korábban beszámoltunk, ezrével vonultak utcára a Bolsonaro-pártiak, akik úgy döntöttek, behatolnak a kormányépületek területére. A közösségi médiában hamar elterjedtek az első videók, amiken jól látszott a hatalmas embertömeg.

A cikk a videó után folytatódik

Nem kis kárt okozhattak ezzel, miközben az épületekben az új kormány emberei dolgoztak. A CNN azt írja, hogy legalább 400 embert tartóztattak le a zavargások ideje alatt a brazil fővárosban.

Ezt Ibaneis Rocha, Brazília szövetségi körzetének kormányzója erősítette meg, és hozzátette, a letartóztatott személyek meg fognak fizetni az elkövetett bűncselekményekért. A hatóságok továbbra is dolgoznak azon, hogy mindenkit azonosítsanak, akik részt vettek a terrorcselekményekben.

Egyelőre nem tudni, hogy milyen büntetést kaphatnak a zavargásokban részt vett személyek. Időközben a zavargások véget értek, és megerősítették, hogy újra minden kontroll alá került, illetve néhány órán belül újraindítják a műveleteket.

Jelenleg arról sem érkezett információ, hogy a letartóztatásra kerültek között vannak-e ismert személyek, és ha igen, kik azok. Az azonosítások folyamatban vannak, várhatóan újabb letartóztatásokat hajthatnak végre a következő napokban.