Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

További Hírek

Az egyik legkörözöttebb bűnözőt fogták el a rendőrök

Rendőrkézre került az a bűnöző, aki már a TOP-50-es listán is rajta volt, hosszú büntetés várhat rá, már csak a korábbi bűncselekményei miatt is.

Letartóztatták Dél-Korea elnökét, 3 ezer rendőr jelent meg a házánál

A dél-koreai hatóságok szerdán vették őrizetbe Yoon Suk Yeol elnököt azt követően, hogy december 3-án rövid időre hadiállapotot hirdetett a kormánya.

Mindenkit letartóztatnak, aki megszegi a kijárási tilalmat Los Angelesben

A Los Angeles megyei seriff igen határozottan üzent azoknak, akik megszegik a kijárási tilalmat, illetve fosztogatnak.

Az ügyészség meghosszabbítaná Till Tamás feltételezett gyilkosának letartóztatását

Három hónapról lenne szó, a jövő héten születhet döntés az indítvány kapcsán.

Súlyos fejsérülést szenvedett egy rendőr, miután megpróbált letartóztatni egy ittas sofőrt

A száguldozó sofőr és utasa is ittasak voltak, a rendőr súlyos fejsérülést szenvedett.

Letartóztatásban marad Till Tamás feltételezett gyilkosa

Rácsok mögött tartják a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított F. Jánost, miután a másodfokú bíróság helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság korábbi döntését.

Irán bejelentette, letartóztatott egy 29 éves olasz újságírónőt

Irán hétfőn hivatalosan is bejelentette Cecilia Sala olasz újságíró letartóztatását, amiről az állami média számolt be.

Letartóztatták a boszniai biztonsági minisztert, szervezett bűnözés a vád

Nenad Nesic boszniai biztonsági miniszter igen komoly bajba került.