Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
361,64 Ft
Euró
388,88 Ft
Font
452,11 Ft
Bitcoin
62,965 $

„Ronaldo-szabályként” hivatkozik új bérstruktúrájára a Manchester United

Úgy alakítanák át a fizetéseket, hogy egyetlen játékos se keressen többet havi 800 ezer fontnál.

Fotó: Unsplash
Sport

Bense Róbert

Szerkesztő

Az elszegényedéstől persze így sem kell tartaniuk a Vörös Ördögök játékosainak, hiszen a heti 200 ezer fontos fizetési plafon több mint 380 millió forintos bért jelentene – persze nem mindenki kap majd ennyit a csapatnál.

Ez ugyanis inkább egyfajta bérmaximalizálás, a klub célja ugyanakkor nem csupán annyi, hogy a fizetéseket lejjebb szorítsák, hanem az is, hogy egyenlőbb legyen az eloszlás a csapattagok között – írja a 90min.com. Soron kívül 400 fős küldöttséggel érkezik a kínai elnök, aki miatt a légteret is lezárhatják

A szabály életbe lépésével a klub legjobban kereső játékosai – köztük Raphael Varane, Casemiro, Bruno Fernandes és a csapatkapitány Harry Maguire – mostantól mindannyian ugyanabban a fizetési kategóriába kerülnek, ami vélhetően 180 000 és 200 000 font heti bért jelent számukra.

Az új rendelet hatással lesz a David de Geával folytatott hosszabbítási tárgyalásokra is, ugyanis korábban heti 375 ezer fontot keresett a Unitednél, szerződése azonban a jövő nyáron lejár, és minden bizonnyal új feltételeket szabnak meg számára, ha maradni akar.

És hogy miért hívják „Ronaldo-szabálynak”? Vélhetően azért, mert ő volt a klub legjobban fizetett játékosa. A portugál sztár visszatérésekor hozzávetőlegesen 480 ezer fontot kapott hetente, ami havonta mintegy 920 millió forintot jelentett számára. Ez még a csökkentést követően is heti 360 ezer font volt, átszámolva ez is közel 700 millió forint.

Dráma Párizsban, a PSG kiesésével döntős a Dortmund a Bajnokok Ligájában

Eldőlt, melyik csapat jutott be elsőként a Bajnokok Ligája döntőjébe a PSG és a Dortmund közül.

Az USA után olasz egyetemekre is átgyűrűztek a palesztin-párti tüntetések

Azt követően, hogy az Egyesült Államokban már hetek óta jelentős palesztin-párti megmozdulások zajlanak a különböző egyetemeken, a jelenség az olaszországi felsőoktatási intézményekre is átterjedt.