Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

Egy hajdúszoboszlói iskolában a fél tanári kar felmondott, feltehetően az igazgató miatt

Egy hajdúszoboszlói iskolában a fél tanári kar felmondott, feltehetően az igazgató miatt

placeholder

A 37 főből álló, régóta az intézményben oktató tanári karból összesen 18-an távoztak.

Az ATV riportjából kiderült, olyanok is elhagyták az állásukat, akik már évtizedek óta tanítanak az iskolában.

A cikk a videó után folytatódik

A pedagógusok titoktartási nyilatkozatra hivatkozva nem kívánták részletezni a távozásuk okát, ám azt megjegyezték, hogy Kelemen Gabriella igazgató miatt mondtak fel.

Hozzátették, öntésüknek nincs köze ahhoz, hogy az iskola egy évvel ezelőtt a református egyház fenntartásába került, nekik ugyanis az intézmény megváltozott hitvallásával nem volt problémájuk. 

Az iskola vezetése velük ellentétben éppen ezzel indokolta az incidenst, és azt nyilatkozták, hogy a fluktuáció egy természetes folyamat fenntartóváltás esetében.

A távozó pedagógusok helyett sikerült új munkatársakat találniuk, így a diákok szeptembertől új matematika, biológia, kémia, testnevelés és angol szakos tanárokkal találkozhatnak az intézmény falai között.