Bárányos József szeptembertől beosztott pedagógusként dolgozik az intézményben.
Több mint kétszer annyi 60 éven felüli pedagógus tanít az általános iskolákban, mint 30 év alatti.
Újabb támadás ért egy Pakisztánban egy lányiskolát, de szerencsére senki sem sérült meg a robbantásban.
A szülők feljelentést tettek, a helyi főzőkonyhát azonnali hatállyal bezárták.
Tűz ütött ki egy Hajdúhadházon található oktatási intézményben, ami miatt gyors beavatkozásra volt szükség.
A fiú azt mondta, haragszik a támadó lányokra, és bár már jobban van, álmában elő szoktak jönni a rossz emlékek.
Szülők egy csoportja állt elő az ötlettel.
A 10 éves kisfiú olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta.
Úgy tudni, a családjában komoly problémák lehettek.
30 napra rendelte el a Győri Járásbíróság annak a 12 éves lánynak a letartóztatását, aki szívtájékon szúrta osztálytársát.
Szerinte nem elszörnyülködni kell a történteken, hanem tenni valamit annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő többé hasonló eset.