Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
365,37 Ft
Euró
401,49 Ft
Font
479,63 Ft
Bitcoin
62,190 $

Zendülés egy debreceni javítóintézetben: a fiatalok közül többen átkerültek a börtönbe

A banda tagjai közül voltak, akiket több év szabadságvesztésre ítéltek, de van köztük egy személy, aki megszökött az igazságszolgáltatás elől.

...svg content...Fotó: Unsplash
Bűnügy
Author image

Koós Alexandra

Szerkesztő

A debreceni javítóintézetben egy nyolc fiatalból álló banda tartotta rettegésben a társaikat, a nevelőket és a rendészeket is. Többeket megvertek, megfenyegettek és megaláztak, miközben olyan szlengnyelvet használtak, amelyet mások nem értettek. Ezáltal pedig senki sem tudhatta előre, mire készülnek. A tetteseket bíróság elé állították, és többük esetében már ítéletet is hirdettek. Közülük többen börtönbe kerültek az intézetből, egy fiú azonban megszökött.

„Tervszerűen, a vezető csoporttagok irányításával szabotálták, ellehetetlenítették a nevelők, valamint a rendészek munkáját” – mondta Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője. Majd hozzátette: az érintettek feladataikat nem vagy csak többszöri felszólítás után voltak hajlandók elvégezni, míg gyakran „műbalhéztak”, azaz uszították egymást és társaikat zaklatták, hogy féljenek tőlük – írja az Index a Tények beszámolójára hivatkozva. Soron kívül Fotókon Magyar Péter tüntetése Óbudáról, a közmédia épülete előtt

„Tiszteletlenül, tegező formában beszéltek az intézet dolgozóival, őket megalázó kifejezésekkel illették a többi növendék előtt is” – fogalmazott a szóvivő. A nyolc fiúval szemben a legsúlyosabb vádpont a fogolyzendülés volt, ami Magyarországon nagyon ritkának számít. Lakatos Olivér ügyvéd a csatornának arról beszélt, még nem találkozott ilyennel a praxisában. „Nagyon ritka és speciális bűncselekmény, tekintettel arra, hogy speciális alany követheti el, jelen esetben kizárólag a fogvatartott” – fogalmazott.

A megvádolt fiúk közül többen már az előkészítő ülésen elmarasztaló ítéletet kaptak, egytől három és fél évig történő szabadságvesztéssel büntették őket. Négy vádlott esetében már jogerős az ítélet, egy vádlott fellebbezett, ketten kérték a tárgyalást, egyikőjük pedig jelenleg is szökésben van – derül ki a beszámolóból. Korábban azt is megírtuk, hogy további három hónapra meghosszabbították a bőnyi általános iskolában történt késelés gyanúsítottjának letartóztatását.

A május végén megjelent közlemény alapján a bíróság a fogva tartást a gyanúsított életkorára figyelemmel továbbra is javítóintézetben rendelte végrehajtani. Míg ebben a cikkben arról számoltunk be, hogy 12 évesek megpofozták, a földre térdeltették, majd ellopták egy kisfiú focilabdáját Kispesten. A gyermek azt hitte, játszani szeretnének vele, ám kiderült, bántalmazás céljával közelítették meg a focipályán.