Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
364,67 Ft
Euró
394,12 Ft
Font
460,89 Ft
Bitcoin
70,663 $

Vuhani tudósok koronavírus-gyanús tünetekkel kerültek kórházba a járvány kitörése előtti napokban

Újabb bizonyítékokra derült fény a koronavírus-járvány vuhani eredete kapcsán, 2019 novemberében ugyanis a helyi virológiai intézet laboratóriumának három kutatója olyannyira megbetegedett, hogy kórházi kezelésre szorultak.

MTI/EPA/Roman Pilipej
Külföld

Kulcsár Péter

Szerkesztő

Az egyik bennfentes amerikai hírszerzési jelentésből kiderült, hogy valóban súlyos panaszokkal kórházban tartózkodtak a tudósok, ám azt egyelőre nem tudták kideríteni, pontosan mitől betegedtek meg.

A Vuhani Virológiai Intézet a pandémia kitörése óta középpontban szerepel, sokak szerint a koronavírus éppen innen szabadulhatott ki a természetbe, nem pedig állatokon keresztül mutálódva kezdett el szétterjedni emberek között. Soron kívül Nem sok bolt lesz nyitva az ünnepek alatt, érdemes hamar letudni a bevásárlást

A korábbi amerikai elnök, Donald Trump és kabinetjének meggyőződése szerint a szóban forgó kínai laborból szökött ki a vírus, ami a távol-keleti ország hibája, ugyanis nem tartották be a megfelelő óvintézkedéseket és biztonsági előírásokat a kísérletek lefolytatása során, ezért történhetett meg a tragédia.

Kína természetesen tagadja a vádakat, a WHO vizsgálóbizottsága pedig szintén a denevérekhez köthető eredetsztorihoz ragaszkodik annak ellenére, hogy az Egészségügyi Világszervezet felderítői és nyomozói számára nem szolgáltattak elegendő, értékelhető mennyiségű adatot, amelyekből le lehetett volna vonni a végső következtetéseket.

A Wall Street Journal napilapnak nyilatkozó, az ügyet ismerő források is egymástól eltérően értékelik a helyzetet. Egyikük szerint a titkosszolgálati értesülés, miszerint a kutatók 2019 novemberében koronavírussal megfertőződtek, egy nemzetközi partnertől származik, a valóságtartalmát meg kellene erősíteni további nyomozásokkal.

Egy másik forrás ezzel szemben erősebbnek írta le az információt – úgy gondolja, több megbízható forrás is ezt állítja. A megbetegedések időpontja nagyjából a koronavírus megjelenésének idejéhez közeli lehet, epidemiológusok és virológusok szerint 2019 őszén kezdett el terjedni emberek között az első mutáció, az első hivatalos esetet december 8-án regisztrálták Kínában.