Egy szakértő úgy látja, a stratégiaváltás után egyre valószínűbb, hogy az orosz hadsereg összeomlik, ezzel együtt pedig Putyint is fenyegeti a puccs veszélye.
Több, mint 80.000 fertőzöttet és 3200 elhalálozást követően Kína sikeresen csökkenő pályára tudta állítani az új koronavírusos megbetegedések számát, amit a napi adatok is alátámasztanak. Más szavakkal élve, az ország, ahol a járvány felütötte a fejét, sikeresen lapított a járvány görbéjén.
Tegnap éjjel a NASA illetékes kutatói elmondása szerint egy óriási, körülbelül 390 méter átmérőjű kozmikus kődarab húzott el bolygónk mellett.
A párizsi városkép meghatározó látványossága, az Eiffel-torony most a megszokottól eltérő fényekben pompázott.
Az OSIRIS-REx Bennu aszteroidára való landolása előtt a NASA fantasztikus képeket készített az űrszondájával, amelyen láthatjuk a furcsa alakú űrszikla teljes felszínét.
Az egyik coloradói tó igazán lélegzetelállító látványt nyújt.
A Scientific Reports múlt héten megjelent kutatása szerint még ha nagyon kicsi is rá az esély, de egyáltalán nem kizárható, hogy a Naphoz legközelebb lévő bolygón kialakulhatott az élet.
Orosz tudósok korábban már bejelentették, hogy terveik között szerepel egy űrhajó indítása a Holdra.
Az elhagyatott parkokról, üres stadionokról, csendes utcákról most olyan, teljesen szürreálisnak ható videókat tettek közzé a YouTube-on, amelyeket drónokkal készítettek.
Elon Musk a saját gyárát egyelőre még nem állíttatta át lélegeztetőgépek gyártására, de kínai részlegükkel együttműködve rengeteg ilyen eszközt tudtak a koronavírus-járvány által egyik legkomolyabban sújtott amerikai államba juttatni.
A legnépszerűbb videómegosztó portál jobban fog támaszkodni a mesterséges intelligenciára a moderálás során a koronavírus-járvány miatt.