Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

AKTUÁLIS

AKTUÁLIS

További Hírek

Egy kínai vakcinát már mintegy 1 millió embernek adtak be

Egy kínai vakcinát már mintegy 1 millió embernek adtak be

Ezen a területen Kína mindenkinél előrébb jár, hiszen már mintegy 1 millió ember kaphatta meg az egyik kínai vakcinát.

40 millió forint jutalmat kapott az öt év alatt három emberrel végző amerikai rendőrtiszt

40 millió forint jutalmat kapott az öt év alatt három emberrel végző amerikai rendőrtiszt

A Wisconsin államban található Milwaukee városának rendőrtisztje 130 ezer dolláros jutalmat tehet zsebre nyugdíjba vonulása előtt annak ellenére, hogy 2015 óra három ártatlan embert lőtt le, köztük egy tinédzsert idén februárban az egyik bevásárlóközpont előtt.

Szakértő: jövő tavasszal jöhet a koronavírus harmadik hulláma

Szakértő: jövő tavasszal jöhet a koronavírus harmadik hulláma

Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke úgy fogalmazott csütörtökön, nagyon könnyen előfordulhat, hogy februárban-márciusban a koronavírus-járvány harmadik hulláma is megjelenik

Tömegsírt találhattak Szerbiában

Tömegsírt találhattak Szerbiában

A jelenlegi feltételezések szerint koszovói albánok maraványait tartalmazó tömegsírt fedeztek fel egy dél-szerbiai bányában

Üvöltöztek vele, amiért nem volt rajta maszk, majd vizet kapott a nyakába (videó)

Üvöltöztek vele, amiért nem volt rajta maszk, majd vizet kapott a nyakába (videó)

Egy újabb olyan jelenetet vettek videóra, amin egy maszk nélküli személy szerepel, akivel üvöltözni kezdtek emiatt, majd valakinél annyira betelt a pohár, hogy teljesen „eláztatta”.

Új eredmények érkeztek a kínai koronavírus-vakcináról

Új eredmények érkeztek a kínai koronavírus-vakcináról

A Lancet Infectious Diseases frissen publikált tanulmányának szerzői, a korai stádiumban lévő vizsgálatok alapján biztonságosnak találják a kínai oltóanyagot

A világ egyetlen Covid-mentes országában is azonosították az első fertőzöttet

A világ egyetlen Covid-mentes országában is azonosították az első fertőzöttet

A polinéz szigetvilágban található Szamoa miniszterelnöke csütörtökön bejelentette, hogy az egészségügyi hatóságok regisztrálták az ország első koronavírus-fertőzöttjét.

Hogy néz ki egy vakcinagyár belülről?

Hogy néz ki egy vakcinagyár belülről?

A Lufthansa német légitársaság már készül a Pfizer vakcináinak szállítására, a CNN tudósításából pedig most megtudhatjuk, hogy mi történik a gyógyszergyártónál a színfalak mögött.

63 évig voltak házasok, egy napon hunytak el a koronavírusban

63 évig voltak házasok, egy napon hunytak el a koronavírusban

Az élet olykor a legnagyobb tragédiákat is a helyzet szörnyűsége ellenére meghatóan tud alakítani, amelyre most egy olasz házaspár szolgáltatott példát.

Több mint 30 emberrel végzett a Iota hurrikán Közép-Amerikában

Több mint 30 emberrel végzett a Iota hurrikán Közép-Amerikában

A Iota hurrikán pusztítása következtében Közép-Amerika több országában is emberek százezreit kellett evakuálni a kialakuló földcsuszamlások, heves esőzések, széllökések és áradások miatt.