Kezdőlap

Friss hírek

Fontos hírek

Felkapott

Menü

Dollár
369,53 Ft
Euró
393,77 Ft
Font
457,11 Ft
Bitcoin
63,681 $

Egy kínai vakcinát már mintegy 1 millió embernek adtak be

Ezen a területen Kína mindenkinél előrébb jár, hiszen már mintegy 1 millió ember kaphatta meg az egyik kínai vakcinát.

Külföld

A T-800-as

Szerkesztő

Ezen a területen Kína mindenkinél előrébb jár, hiszen már mintegy 1 millió ember kaphatta meg az egyik kínai vakcinát.

Már mintegy egymillió embert oltottak be a kínai Sinopharm által kifejlesztett kísérleti vakcinával Kína sürgősségi programjának keretében – számolt be a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna pénteken a vállalat közlésére hivatkozva. Soron kívül Még mindig keresi a rendőrség az Andrássy úti Louis Vuitton üzletet kirabló elkövetőket

Kína júliusban indította el a sürgősségi programot, amelynek keretében a hazai fejlesztésű, kísérleti vakcinák közül hármat alkalmaznak a fertőzés veszélyének különösen kitett emberek körében. Az oltóanyagok közül kettőt az állami kézben lévő Sinopharm leányvállalata, a China National Biotech Group (CNBG) fejlesztett ki, a harmadikat pedig a Sinovac Biotech.

Liu Csing-csen, a Sinopharm elnöke egy szerdán megjelent interjúban elmondta: a sürgősségi program keretében beoltott emberek egyikénél sem figyeltek meg súlyos mellékhatást, és senki sem fertőződött meg koronavírussal. A Sinopharm mindkét vakcinája az emberi sejtekben szaporodni képtelen, inaktív vírust tartalmaz, amely a szervezet saját immunreakcióját váltja ki. A klinikai tesztek adatai alapján mindkét oltóanyagból fejenként két dózisra van szükség a védettség kialakulásához.

A kísérleti vakcinák jelenleg a klinikai tesztek harmadik fázisában tartanak, a tesztelést csaknem 60 ezer emberen végzik külföldön. A tesztalanyok körében már összesen 40 ezer vérmintát vettek le 14 nappal azt követően, hogy megkapták az oltóanyag második dózisát – közölte Liu.

Új eredmények érkeztek a kínai koronavírus-vakcináról

Jelenleg öt kínai fejlesztésű koronavírus-oltóanyag tart a klinikai tesztek ötödik fázisában. Ezeket egyebek mellett az Egyesült Arab Emírségekben, Brazíliában, Peruban és Pakisztánban tesztelik.

A NASA vezetője szerint Kína katonai projekteket hajt végre az űrben

A NASA igazgatója szerint jó esély van arra, hogy Kína a civil űrprogramjait katonai műveletek fedezésére használja.